Minden kiderült Majka és Dundika hétvégén tartandó álomesküvőjéről! Atya világ mi lesz ott! EZT nézzétek!

Minden kiderült Majka és Dundika hétvégén tartandó álomesküvőjéről! Atya világ mi lesz ott! EZT nézzétek!


A celebvilág színe-java teszi majd tiszteletét a hétvégi luxuslagzin, amit egy kíváncsi szemek elől gondosan elzárt borászatban tart a páros. A Bors megtudta, hogy olyan álomesküvőt tartanak, amilyenre mindig is vágyott Dundika.

Hétvégén tartják az idei év legnagyobb sztáresküvőjét: Majoros Péter és kedvese, Hajnalka tíz év után végre örök hűséget fogadnak egymásnak. A menyasszony és a vőlegény idén tavasszal ünnepelték szerelmük kerek évfordulóját. A Bors úgy tudja, Majkáék eredetileg az év első felében tartották volna a szerelmi köteléküket megerősítő szertartást, ám a pandémia keresztülhúzta a számításaikat.

Ekkor tűzték ki a most hétvégi esküvői időpontot, aminek megtartásában még a nyár elején sem voltak biztosak a vírushelyzet miatt. A két közös gyermeket nevelő sztárpár, megtett mindent, hogy összejöjjön az esküvő, és úgy néz ki, hogy a kitartásukat végre siker koronázza. Már nincs visszaút: néhány napon belül Majka és Dundika kimondják a boldogító igent.

A Bors információi szerint most hétvégén egy jónevű vidéki borászat lesz a helyszíne a ceremóniának. A nagy napot Majkáék a lehető legdiszkrétebben szeretnék megélni, ezért a meseszép helyszínt a pár próbálta az utolsó pillanatokig titokban tartani. A luxusesküvőiről híres pincészet szinte megközelíthetetlen a kíváncsiskodók számára, több mint 100 hektáros telken fekszik egy völgyben, ahová egyetlen út vezet be, így idegenek véletlenül sem pillanthatnak a kulisszák mögé.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap