Gyász! A család megtörten közölte a drámai hírt: Újabb legendás zenészt veszítettünk el. Nagy név távozott.

Gyász! A család megtörten közölte a drámai hírt: Újabb legendás zenészt veszítettünk el. Nagy név távozott.


78 éves korában elhunyt Michael Nesmith amerikai énekes-dalszerző, színész-rendező, producer, a The Monkees gitárosa és énekese. A halálhírét családja közölte Rolling Stone magazinnal. Nesmith 2018-ban négyszeres bypassműtéten esett át.

Zenésztársa, Micky Dolenz énekes, dobos Twitter bejegyzéséből kiderül, vigasztalhatatlan közeli barátja halála miatt.

A Monkees az amerikai televíziózás terméke volt: a hatvanas évek közepén egy showműsor számára válogattak össze négy fiatal, jóképű zenészt, hogy - kicsit a Beatles amerikanizált változataként - eljátsszák egy rockcsapat, a Monkees szerepét. A műsor után is együtt maradtak, turnéztak, óriási sikerre tettek szert.

Hét daluk került a Billboard Top 10-es listájára, közülük három, az I'm a Believer, a Daydream Believer és a Last Train to Clarksville az első helyig jutott.



Nesmith a zenekar feloszlása után nagy karrierbe kezdett. Zenész, filmíró, producer és rendező is volt. Több könyvet írt, médiaművészeti vállalkozást indított és megalkotott egy olyan zeneivideó-formátumot, amely elvezetett az MTV létrejöttéhez.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap