Új koronavírus - variánst azonosítottak! A Deltakron nevet kapta! ERRE figyelmeztetnek a szakemberek:
Az új koronavírus-változatok figyelmeztetés nélkül jelennek meg, és egyesek veszélyesebbek lehetnek, mint mások - figyelmeztetnek a szakértők. Nemrégiben egy új variánst is felfedeztek, ami a deltakron néven vált ismertté.
Az utolsó nagyobb hullámokat egyértelműen az omikron variáns okozta az utóbbi időben, a korlátozások feloldásával azonban nagyobb eséllyel alakulhatnak ki újabb variánsok is, ahogy történt is nemrég.
Megjelent ugyanis a deltakron névre keresztelt koronavírus mutáns, ami a delta és az omikron variáns kereszteződéséből jött létre, és benne az omikron változat a domináns.
A Walesonline jelentése szerint deltakron története február közepén kezdődött, amikor a párizsi Pasteur Intézet tudósai egy vizsgált mintában a koronavírus egy új genetikai szekvenciáját fedezték fel, amely nagyon különbözött a korábbiaktól.
A vírusminta egy idős francia férfitól származott. A minta genetikai állományának nagy része megegyezett a delta változat szekvenciájával, azon része azonban, , amely a vírus tüskeproteinjét kódolja – ennek segítségével jut be a vírus a szervezet sejtjeibe – már az omikronból származott.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a következő időszakban további variánsok jelenhetnek meg és nem lehet kizárni, hogy lesz majd olyan is, ami súlyosabb tüneteket okozhat, így mindenkit arra kérnek, hogy a korlátozások feloldása ellenére fokozottan figyeljen a fertőzés elleni védekezésre.
A deltakron variánssal megfertőződött betegeknél azonban szerencsére eddig nem fedeztek fel az eddigieknél súlyosabb tüneteket - írja a Mirror.
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!