Kórházba került Bea asszony. Hatalmas a baj, Győzike zokogva közölte a hírt
Gáspár Győző Instragram történetében mutatta meg, hogy Beával kórházba kellett rohanniuk. A videóban maga Bea árulta el, hogy miért kellett bemenniük a Péterfy Sándor Utcai Kórházba.
“Jön az infúzió. Becsípődött a derekam.Remélem, hogy ez nagyon rendbe tesz egyébként “
– árulta el.
Innen is jobbulást kívánunk!
Forgatásról hazaérve, a taxiból kiszállva esett össze Gáspár Bea. A közeli étterem dolgozói siettek a segítségére, majd Győzikét értesítették aki végül kórházba szállította feleségét.
“Régi barátunk, dr. Ursu Miklós megvizsgált. Kiderült, hogy idegbecsípődésem van, kaptam gyulladáscsökkentő gyógyszert és infúziót, amire továbbra is naponta be kell járnom a kórházba. Még most is nagy fájdalmaim vannak, nehezen mozgok. A lábamat sem tudom felemelni, ezért az orvosom arra gyanakszik, hogy talán gerincsérvem van. Ma megyek MRI-vizsgálatra, ott majd kiderül” – nyilatkozta a Blikk-nek Bea.
Győzike még sosem látta ennyire szenvedni a feleségét.
“Ott virrasztottam mellette, ameddig csak kellett, ő pedig olyan szépet mondott nekem, amit az elmúlt harminc évben még soha. Ahogy ott feküdt az ágyon, megfogta a kezem, a szemembe nézett, majd azt mondta: „Győzikém, most jöttem rá, hogy az életben igazán csak rád számíthatok! Ha baj van, csak te vagy itt, hogy segíts nekem!” Nagyon meghatódtam ettől. Azóta is csak azért imádkozom, hogy Beával minden rendben legyen, hamar helyre jöjjön”
– mondta a lapnak Győzi.
Forrás