Havazik! Itt már 25 cm hó esett!

Havazik! Itt már 25 cm hó esett!

Ausztriában több helyen is kiadós havazásra ébredtek az alpesi területeken. Az Alpokban még most is havazik, az előrejelzések szerint pedig még egy ideig hótakaró fogja ellepni az eredetileg őszi tájat. A fűtési szezonnak persze nem tesz jót ilyen energiaválságos időkben a korai télkezdet, hisz még csak szeptember van, reméljük, nem jön erre egy hasonló hideghullám, legalábbis egyelőre. Az Alpokban már a 2000 méteres szint alatt is több helyen alakult ki jelentős havazás. A hegység északi vonulatait északnyugat felől folyamatosan érik el a kisebb-nagyobb csapadékgócok, míg déli részén egy mediterrán ciklon csapadékrendszere okoz havazást. Az egyik osztrák apartman a Facebook-oldalán fotókat is közölt, amelyen úgy tűnik, a télies időjárás miatt vastagabb kabátot kell húznia az ott élőknek. Tíz perc leforgása alatt minden volt a kis hotelnél, az esőtől a hóig, és a hó nyert:



Az Időkép szerint a Svájci-Alpokban, 1948 méteren fekvő Klausen-hágón már 25 centiméteres a hóvastagság. Nem véletlenül, - írták - hiszen a hágó az északnyugati áramlásra merőleges hegyvonulaton (luv oldalon) foglal helyet, ahová kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan érkezeik a csapadékutánpótlás.

Kárpátokban is havazik
Erős lehűlés várható a következő napokban Ukrajnában, riasztást is kiadtak, a Kárpátokban pedig már a hó is megérkezhet – jelentette a Kárpáti Igaz Szó. A következő napokban erősen lehűl az idő Ukrajnában, a magyar határ túloldalán nagy mennyiségű csapadékot várnak, ami a Kárpátokban hó formájában érkezik – írta a Kárpáti Igaz Szó, a Korrespondent.netre hivatkozva.

A Kárpárok csúcsain 5 centiméteres hó is eshet az országos hidrometeorológiai központ szerint. A Keleti-Kárpátokra zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt vasárnapra másodfokú narancssárga figyelmeztetést adtak ki, akár 40-50 milliméter eső is lezúdulhat. A Tisza ukrajnai szakaszán a napokban 0,9-1,3 méterrel is megemelkedhet a vízszint, árhullám vonul le a hét végén.

A Kárpáti Igaz Szó még a nyár derekán végzett internetes közvélemény-kutatást, és akkor a válaszadók többsége, 71 százaléka tartott attól, hogy nem lesz elég földgáz a télen Ukrajnában.

Lesz elérhető árú fűtés – emlékeztetett a kormányzati ígéretre egy hónapja a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko, mégis arra kérte az ukrán főváros lakóit, hogy nem tervezhető problémák esetére tároljanak be meleg ruhákat és takarókat a télre.

Európában sok helyütt – Németországban és Franciaországban is – téli energiahiánytól tartanak.

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap