Most jött:A nyugdíjasoknak üzent a magyar kormány
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Míg a kedvező szabályok bevezetése előtt több mint 75 ezren, addig idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett – derül ki a friss adatakból.
Sokat adó spórolnak meg a nyugdíjasok A nyugdíjasoknak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk, vagyis az adókedvezmény lényegében 14 százalékos megtakarítást jelent.
A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek.
A szabály a vállalkozásoknak is kedvez. Érdemes nyugdíjast alkalmazni, mert a munkáltatók mentesülnek a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adó megfizetésének kötelezettsége alól. Egyben a korábban nyugdíjba vonult szakemberek felvételével olyan tapasztalat és tudás kerülhet a cégekhez és szervezetekhez, amely jelentős hozzáadott értéket jelenthet – fogalmazott Tállai András.
Továbbra is csak az inflációt követi a nyugdíjak emelése A magyar kormány idén is garantálja az inflációt követő nyugdíjemelést. A januári 5 százalékos nyugdíjemelés után az elszálló infláció miatt idén júliusban 3,9 százalékos évközi nyugdíj-kiegészítés is érkezett a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése érdekében. Az ezen felüli kiegészítésről ősszel – az éves várható infláció mértékének ismeretében – tud majd dönteni a kormány. (A KSH friss adatai szerint
A magyar kormány továbbra biztosítja a nyugdíjasok védelméhez szükséges forrásokat, így az érintettek jövőre is számolhatnak a 13. havi nyugdíjjal – mondta Tállai András.
Forrás