Bajban a pályázók, vissza kell fizetniük a támogatást
Több száz vállalkozás kényszerülhet részben vagy egészben visszafizetni a technológiaváltó beruházási programban elnyert támogatást – derült ki az Index birtokába került dokumentumokból. A vészjósló jelenség a lapunk által megkérdezett fejlesztéspolitikai szakértő előtt sem ismeretlen.
Meglehetősen forráshiányos az utóbbi időszakban a pályázati piac, éppen ezért, ha van egy igazán jól célzott, beruházásokat ösztönző konstrukció, menetrendszerű az őrült versenyfutás a cégek között a támogatásért. Ilyenkor az sem ritka, hogy a fejlesztéspolitikai informatikai rendszer átmenetileg megadja magát, nem kevés bosszúságot okozva a pályázó vállalkozásoknak. Nem volt ez másként tavaly nyáron a Technológiaváltó Támogatási Programként elhíresült GINOP Plusz 1.2.1-nél sem, amelynél nagy port kavartak a beadás körülményei.
Hatalmas kereslet
Végül azonban befogadta a kiíró mind a 4804 pályázatot, amelyek mögött legalább 465,32 milliárd forint támogatási igény állt, az irányító hatósági döntés után közülük 1709 projektgazda hozzá is jutott együttesen 209,89 milliárdos forráshoz.
VANNAK KÖZTÜK KERESKEDŐK ÉS SZOLGÁLTATÓK IS, DE EZ A PÁLYÁZAT IS ELSŐSORBAN A FELDOLGOZÓIPARNAK SZÓLT, VAGYIS AZ ÁTLAGOSAN TÖBB MINT 120 MILLIÓ FORINT TÁMOGATÁSHOZ JUTOTT CÉG TÖBBSÉGE TERMELŐ, GYÁRTÓ IPARVÁLLALAT.
A tavalyi pályázat idén most az akkori szigorú feltételek miatt vált újra aktuálissá, aki ugyanis a forrás megítélését követő 12 hónapon belül nem tud elszámolni a támogatás 60 százalékával, az könnyen megütheti a bokáját. Az Index birtokába került dokumentumokból kiderült, hogy az előleg visszafizetése hasonlóképp történik, mint egy hitel törlesztésénél: a tőketartozáson felül a kamatokkal is számolni kell.
Mennyit kell visszafizetni?
Fontos tudni, hogy nem a támogatás 60 százalékának megfelelő értékben kell elszámolni, hanem az elnyert összeg 60 százalékának megfelelő támogatástartalommal. Ha például egy pályázó 100 millió forint összegű tervezett beruházása 70 százalékos támogatási intenzitás mellett 70 millió forint támogatásban részesült, akkor a forrás megítélését követő 12 hónapon belül a 70 millió 60 százalékával kell elszámolnia, ami 42 millió forintot jelent. De mivel minden projektelem 70 százaléka támogatás, 30 százaléka pedig önerő, a 42 millió forint támogatástartalom összességében 60 millió forint beruházást jelent.
Túl a matekfeladaton, az előleg visszafizetése azért lehet tömegeket érintő probléma napjainkban a pályázó cégek körében, mert a Covid-válság után az orosz–ukrán háború rángatta meg a gazdasági folyamatokat.
A KORÁBBAN TERVEZETT BERUHÁZÁSOK IDŐBEN MEGCSÚSZTAK, A MEGRENDELÉSEK SZÁLLÍTÓI OLDALRÓL TELJESÍTHETETLENNÉ VÁLTAK, EZÉRT SOK VÁLLALKOZÁS A TÁMOGATÁST RÉSZBEN VAGY EGÉSZBEN VISSZAFIZETNI KÉNYSZERÜL.
Értesülésünkkel megkerestünk egy fejlesztéspolitikai szakértőt. Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check (ECC) Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet Kft. ügyvezetője lapunknak megerősítette, hogy valós problémával állunk szemben.
Forrás