ITT a váratlan bejelentés! 50 évesen lesz újra apuka a népszerű magyar műsorvezető - Gratulálunk!
Kovács Áron és fiatal menyasszonya gyereket vár: a műsorvezető 50 évesen hamarosan háromgyermekes apuka lesz! Ahogy korábban arról a Blikk is beszámolt, Kovács Áron 4 évvel ezelőtt megtalálta a boldogságot egy nála 25 évvel fiatalabb lány mellett, akinek tavaly decemberben megkérte a kezét. Most pedig újabb remek hírt közöltek, ugyanis hamarosan érkezik első közös gyermekük.
Áronnak az első házasságából már van két gyermeke, de úgy érzi, mind lelkileg, mind fizikailag készen áll az új családtag érkezésére.
„Nemsokára ötven leszek, és még nem akarom hintaszékben hátradőlve nézni, ahogy nő a fű, ez nem én vagyok. Lehet, hogy amikor majd biciklizni tanítom a legkisebb gyerekemet, az már kicsit nehezebben megy, kicsit szuszogok, de ez nem baj. A két nagyobb gyerekemet mindennél jobban szeretem, és a majdani, harmadik gyermekemet is ugyanezzel a szeretettel és érdeklődéssel veszem majd körbe” – mondta Áron a BEST magazinnak.
A műsorvezető arról is beszélt, hogy már nagyon izgatott amiatt, hogy újra végignézheti, milyen fejlődésen megy keresztül a kisbabája, csakúgy, mint az előző két gyermeke esetében.
„A család hitből, szeretetből, álmokból és játékból összegyúrt valóság egy csoda. Úgyhogy alig várom, hogy ezt folytathassam, és egy új élettel elkezdjem ugyanezt a munkát. Azt a játékot, amit a másik két gyermekemnél már megtettem”.
Forrás