Szörnyű tragédia! Leukémiában elhunyt 4 éves kislányát kellett eltemesse a magyar műsorvezető
Dióssy Klári szörnyű éveken ment keresztül, ugyanis el kellett temetnie mindössze négyéves kislányát, aki leukémiában hunyt el. A műsorvezető most őszintén vallott a gyászidőszakról.
Dióssy Klári, a Ridikül című műsorának háziasszonya rendkívül fájdalmas időszakot tudhat maga mögött. Egyik gyermekét, Adélt 4 éves korában veszítette el, miután a kislány két évig küzdött a leukémiával. 2018-ban az édesanyjától is el kellett búcsúznia, így hosszú gyászidőszakot tudhat maga mögött. A szegedi származású tévés elmondta, hogyan próbálta túlélni a megpróbáltatásokat.
„A körzeti stúdiók megszűnése és a négyéves kislányom elvesztése elegendő indokot adott ahhoz, hogy változtassak az életemen. Bármilyen nehéz volt magam mögött hagyni mindent, a lelkem mélyén éreztem, jót tesz majd a környezetváltozás. Így történt, hogy itt álltam meglett felnőttként Budapesten, család és barátok nélkül egy hatalmas, kihajtogatható fővárostérképpel a kezemben, és eleinte csak arra koncentráltam, hogy túléljem a napokat” – vallott a szomorú időszakról.
Azóta született egy kisfia is, Máté, aki 9 éves, és előtte sem titkolják, hogy lenne egy nővére. Sőt, Adélról képek is vannak kint a házukban, az édesanya pedig kazettákat is őriz a kislányról, de még nem tudta őket visszanézni.
A gyászfeldolgozás évtizedeken át tartó folyamat, de magától a témától már nem rettenek meg. Édesanyám, amíg élt, fel volt háborodva, ha a műsorban a vendégekkel bármilyen formában a halálról beszélgettem, s kérdezgette, ezt miért kell nekem. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy azáltal én is gyógyulok, amikor a sorstársaimnak segítek – mesélte a Story Magazinnak.
Forrás