Elutasították Lajcsi kérését a börtönben – durva döntés született
Mint ismert, a magyar mulatós zene megkerülhetetlen tényezője, Galambos Lajos hosszas huzavona után kénytelen-kelletlen, de megkezdte jogerős börtönbüntetését.
A megingott egészségügyi állapotú sztárzenész másfél hete tölti büntetését a baracskai fegyintézetben, ahol továbbra is egyedül tölti mindennapjait, bármilyen társaság nélkül.A magányosságán pedig az sem segített, hogy ezen a héten több napig egy kórteremben őrizték kivizsgálások céljából a berettyóújfalui börtönkórházban. A megejtett kontroll és a majdani eredmények fényében pedig akár közelebb is kerülhet Lagzi Lajcsi az áhított szabadulásához. Ugyanis a nagybeteg trombitás eddig is arra számított, hogy a magyar igazságszolgáltatás méltányolni fogja a leromlott állapotát.
Galambos Lajos egyébként a hétvégére visszakerült Baracskára a korábbi hírekkel ellentétben. És egyelőre a Fejér vármegyei börtön nem sok örömet okozott a veterán előadóművész számára. Egy informátor szerint ugyanis Lajcsi már a bekerülése utáni napokban beadta kérelmét a büntetése félbeszakítására. Erre azoknak van lehetősége a börtönökben, akiknek egészségügyi ápolásuk, esetleg műtétjük miatt van szükségük.
Azonban az ügyvéddel közös várakozásaik ellenére Lajcsi kérelmét elutasította a börtön vezetősége. Ugyan igazoltnak látták állítólag, hogy a zenész egészsége nem megfelelő, ám ennek pontosítására még további vizsgálatoknak kell megtörténnie. Sőt, az sem tetszik az illetékeseknek, hogy még úgymond nem ismerték még ki a nevezett rabot, aki túl hamar kérelmezte a büntetése félbeszakítását. Sőt, információink szerint Galambos művészurat alkalmasnak ítélték arra is, hogy az előtte álló hónapokban, években munkát tudjon vállalni a börtön berkein belül is. Úgy tudjuk, helyzetébe egyelőre képtelen belenyugodni, de családtagja és jogi képviselője minden nap tartják benne a lelket.
Forrás