Hétfőtől minden iskolához rendőrt rendeltek - EZ az oka
Fontos döntés született a múlt heti szörnyűség után. Mint ismert, egy hetedikes diák lövöldözni kezdett a belgrádi iskolában, ahol több ember életét kioltotta.
Hétfőtől minden szerb iskolában állandó rendőri jelenléttel tartanák fent a biztonságot, a mostani intézkedés kiterjedne a bevásárlóközpontokra, parkolókra, és az egyes terekre is. A döntés értelmében már az iskolakezdés előtt reggel nyolc órától egészen tanítás végéig mindenhol egy egyenruhás gondoskodna a rend fenntartásáról – mondta Danilo Stevandic, a Belügyminisztérium államtitkára. A fontos intézkedésre azután került sor, hogy múlt héten egy belgrádi diák lövöldözni kezdett az iskolában és több embert megölt, sokakat megsebesített. A szomszédos országban az iskolai rendőri jelenléttel akarják megelőzni a további tragédiákat.
A Délhir beszámolója szerint a rendőrök feladata a szabálysértések, incidensek megelőzése, illetve azok végrehajtásának a megakadályozása lesz. Ezért idén 1200 új rendőr állományba vételét is tervezik.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, legkevesebb nyolc gyerek és egy biztonsági őr, miután egy hetedikes diák lövöldözni kezdett egy belgrádi általános iskolában múlt héten szerda reggel. A támadásban több gyerek is megsérült. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, később a belgrádi neuropszichiátriai klinika elkülönített részén helyezték el. Kosta K. azután kezdett vérengzésbe, miután nem tudta elfogadni, hogy rossz osztályzatot kapott. Röviddel ezután hazament apja pisztolyáért majd visszatért az iskolába.
A Republika.rs portál információi szerint a fiú az egyik barátjánál töltötte az estét, majd egy buliban volt, ahol állítólag kábítószert fogyasztottak. Mint írják, Kosta K. számítógépes játékfüggő volt: képes volt egész éjjel és nappal erőszakos játékokkal játszani.
A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Az anyát is előállították. Az apa beismerte, hogy többször is magával vitte a fiát az egyik belgrádi lőtérre.
A 13 éves tanuló legalább egy hónapja tervezte a támadást, az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három töltött tárat is vitt. Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy vázlatot, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt.
Forrás