ITT a rendelet – Nem mindegy melyik nap, hány órakor vág füvet, mert akár százezer forintos bírság is lehet!

ITT a rendelet – Nem mindegy melyik nap, hány órakor vág füvet, mert akár százezer forintos bírság is lehet!


Fűnyírás szabályai – Nem mindegy melyik nap, hány órakor vágsz füvet! Akik kertes házban élnek, pontosan jól tudják, hogy a fűnyírás bizony egy nehezebb feladat, akár heti 2x is sor kerülhet rá, attól függően kinek milyen gyorsan nő a fű az udvarán erről korábban itt írtunk.

Az emberek nagy része a hétköznapokon dolgozik, 16, vagy 17óráig a munkahelyén van átlagos esetben, ezt követően ér csak haza. A kisgyermekes családok délutánja még zsúfolt is lehet, ugyanis a legtöbb foglalkozás, sport tevékenység a késő délutáni órákra tevődik, ami miatt a szülők szinte este érnek haza, teljesen fáradtan.

A hétköznapokat kiteszik az ilyen napok, sok családtól hallani, hogy mire megvacsoráznak, lezuhanyoznak és lefektetik a gyerekeket, szinte már késő éjszaka van, a kerti munkálatokra pedig végképp semmi idejük, ezeket csak hétvégén tudják megcsinálni.

Igen ám, létrejött azonban egy rendelet, ami szerint a kertes házban élőknek tilos a hét egy bizonyos napján “hangoskodniuk”, vagyis füvet nyírni.

Az ingatlanok tulajdonosaira a házuk táján, illetve bizonyos közterületeken is hárulnak bizonyos feladatok, amiket nem csupán a jogszabályi rendelkezések miatt, hanem közösségünk érdekében is el kell végezniük-figyelmeztet egy fővárosi jegyző. Ezek a feladatok a következők:

  • minden ingatlant a tulajdonosa, kezelője vagy használója köteles megművelni, illetve rendben tartani, a hulladéktól és a
  • gyomnövényektől – különös tekintettel a parlagfűre – megtisztítani;
  • ugyanez vonatkozik az ingatlan körüli közterületen található gyalogútszakaszra (pl. járda) és az esetlegesen ott található zöld sávra is;
  • a házhoz tartozó gyepfelület, virágágyások és fák gondozása is a tulajdonos feladata;
  • nem szabad megfeledkezni a járda, a kapu- és garázsbejáró tisztán tartásáról sem;
  • az ingatlanhoz tartozó járdaszakasz melletti csapadékvíz-elvezető árkok tisztítása, gyomtalanítása, és a járműbehajtók
  • átereszeinek rendszeres karbantartása, tisztítása, gyommentesítése is a tulajdonos feladata, ahogy a csapadékvíz zavartalan lefolyásának biztosítása is;
  • az ingatlanunkról kihajló faágakat le kell gallyazni, hogy így biztosítsuk a balesetmentes közlekedést;
  • a járdaszakaszok feletti ágakat is vissza kell metszeni, sarokház esetén a beláthatóságot biztosítani kell.

Aki ezeket nem végzi el, jogilag felelősségre vonhatóvá válik és közigazgatási bírsággal is sújtható.

Azt tehát már tisztázódott, hogy a ház körüli zöldfelületeket a lakóknak, tulajdonosoknak kell rendben tartaniuk, már csak az a kérdés, hogy megtehetik-e ezt akár vasárnap este 8-kor vagy reggel 6-kor. Az erre a helyzetre vonatkozó alapszabályokat egy 2008-as rendelet rögzíti, miszerint reggel 6 és este 22 óra között megengedett a zajkibocsátás, lakott területen belül 50-55 decibelig. Este 22 óra és reggel 6 óra között ez a szint 40-45 decibelre csökken, ennél magasabb zajongás már csendháborításnak minősül.

A fűnyírásra -mivel az külső zajforrásnak minősül- viszont ennél szigorúbb szabályok vonatkoznak. Eszerint hétköznapokon reggel 7 és este 20 óra között szabad csak füvet nyírni. Hétvégéről vagy munkaszüneti napokon ugyanis még inkább korlátoltabbnak kell lennie a zajkibocsátás mértékének: szombaton reggel 9 és dél között megengedett egy minimális zajkibocsátás, míg vasárnap és munkaszüneti napokon abszolút nem lehet zajt csapni.

Kivéve, ha az önkormányzat máshogy nem rendelkezik. Ők ugyanis hozhatnak saját rendeleteket, melyben módosítják a településre vonatkozó zajvédelmi és zajkibocsátási szabályokat. – olvasható a ripost.hu-n.

  • A lakók nyugalmának biztosítása érdekében kertépítéssel és zöldfelület-fenntartással kapcsolatos, zajt keltő tevékenység (pl. fűnyírás, motoros fakivágás, kerti traktor működtetése) végezhető:
  • munkanapokon 7.00 óra és 20.00 óra között,
  • szombaton és jogszabály által pihenőnapnak minősített napokon 9.00 óra és 12.00 óra között, valamint 15.00 óra és 18.00 óra között végezhető,
  • vasárnap és munkaszüneti napokon ilyen tevékenység nem folytatható.

ddddddddddd
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap