Kiderült! Ők a szegedi kettős gyilkosság áldozatai - A szomszédok sokkos állapotban vannak

Kiderült! Ők a szegedi kettős gyilkosság áldozatai - A szomszédok sokkos állapotban vannak


Egy férfi és egy nő holttestét találták meg a szegedi társasház egyik lakásában. Információink szerint gyilkosság és öngyilkosság történt.

Mint arról korábban a Bors is írt, két holttestet találtak hajnalban egy szegedi társasház egyik lakásában. A rendőrség egyelőre nem közölt részeleteket az üggyel kapcsolatban, de azt elárulták, hogy emberölés ügyében nyomoznak.

- A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. május 13-án hajnalban egy szegedi lakásban két holttestet találtak. Idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit - közölte a rendőrség.

Lapunk úgy tudja, hogy az eset a nyugodt, társasházi környéken, a Dankó Pista utcában történt. A helyieket sokkolta az eset:

- A szirénákat és a rendőröket láttuk, meg azt, hogy egyre többen érkeznek, sejtettük, hogy nagy baj történt. De azt, hogy ekkora, azt nem. Sokkolt minket, hogy ilyen szörnyűség történt a környéken, ez egy nyugodt utca

- mondta egy utcabeli asszony, aki egy másik társasházban lakik. Mint mondta, ő maga nem ismerte az ott élőket, mindenkit csak látásból ismert:

- Név szerint nem tudtuk, ki és kicsoda, köszönőviszonyban voltunk. De abból a házból senkiből nem néztem volna ki ezt, mindenki normális, csendes és udvarias volt
- szögezte le.

Bár egyelőre pontosan nem tudni, mi történt, lapunk információi szerint egy középkorú férfi és nő holttestét találták meg, a lakásban pedig gyilkosság és öngyilkosság történt a tragikus hajnalon. A helyszínen készült képeket ITT nézheted meg.

A helyiek még jól emlékeznek egy kísértetiesen hasonló esetre a városban: áprilisban ugyanis a szegedi Kossuth Lajos utcában egy 40 éves férfi végzett 37 éves húgával, a gyilkosság után pedig önkezével vetett véget életének. A Délmagyar akkor a helyszínen járva megtudta, hogy a férfi megfojtotta a vele élő testvérét, majd utána felhívta a közös ismerősüket, akinek elmondta, hogy mit is tett, de a családi barát nem hitte el, amit hall. A gyilkos ezután maga ellen fordult.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap