Szomorú hírre ébredtünk, elment a magyar legenda - Nyugodjék Békében!
Szerdán, 79 éves korában meghalt az FTC labdarúgócsapatának egykori csatára, Rátkai László – számolt be a fradi.hu.
Rátkai tízéves korában, 1954-ben kezdett el futballozni az akkor Budapesti Kinizsinek nevezett Ferencvárosban, amelynek ifjúsági csapatával 1961-ben bajnoki címet nyert, majd még ebben az évben bemutatkozott a felnőttek között, tétmérkőzésen pedig 1963-ban debütált.A Ferencváros színeiben 1967-ig összesen 69 alkalommal lépett pályára, 28 gólt szerzett.
Rátkai László a 75. születésnapjának ünneplésekor, 2019-benFOTÓ: MUDRA LÁSZLÓ – ORIGO Háromszor volt magyar bajnok, egyszer, 1966-ban pedig Magyar Kupa-döntős, valamint kiérdemelte az FTC örökös bajnoka címet is. Tagja volt 1964-1965-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert csapatnak is,noha a Juventus elleni döntőben nem kapott lehetőséget.
Az FTC után 1968 és 1974 között a Szombathelyi Haladás labdarúgója volt, itt hagyta abba az aktív sportot. Később edzőnek állt, a szombathelyi csapat és a magyar utánpótlás-válogatott trénere is volt.
Rátkai Lászlót az FTC saját halottjának tekinti.
Forrás