1 perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk reggelre– Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG! Hatalmas név távozott közülünk!
Életének 76. évében meghalt Kristóf Lajos, elismert képzőművész, fotográfus, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagja. A Nemzeti Sport cikkében felidézik, hogy Kristóf Lajos sok híres magyar sportoló karrierjét követte nyomon fényképezőgépével, és sok érdekes jelenetet örökített meg. Emellett ő alkotta meg több Puskás Ferenc-szobrot is, akivel személyes barátságban állt.
Kristóf Lajos 1975-ben grafikusnak tanult az Iparművészeti Szakközépiskolában, majd 1976-tól 1983-ig a Dési Huber István Képzőművészeti Szabadiskolában fejlesztette tudását. Szobrai főleg márványból és fából készültek. Honlapján bemutatkozásában megemlítette a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában található Puskás Ferenc-mellszobrát, valamint az olimpiai bajnok bokszolót, Török Gyulát ábrázoló mellszobrát. Puskás Ferencről több más szobrot is alkotott, köztük teljes alakosat is. Puskás arcképe a kispesti KÖKI-terminálnál, illetve a XIX. kerület török testvérvárosában, Isztambul Pendik kerületében lévő török-magyar barátság parkjában is látható.
Ő tervezte továbbá a kispesti Puskás Alapítvány által minden évben a Honvéd legjobb utánpótlás-játékosának odaítélt díjat.
Kristóf Lajost a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke, Mravik Gusztáv egy megható poszttal búcsúztatta a Facebook-oldalán:
Forrás