ITT vannak Orbán Viktor péntek reggeli bejelentései - Ez mindannyiunkat érint
A kormányfő péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vendégeskedett, ahol a legújabb kormánydöntésekről, tudnivalókról számolt be.
Rezsicsökkentés és infláció
– Nem az ő dolguk – mondta Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy az unió a rezsicsökkentés eltörlését kéri a magyar kormánytól. A miniszterelnök szerint egy baloldali nyugdíjas is egyetért azzal, hogy nem akar több pénzt fizetni a rezsire, szóval szerinte ez nem pártpolitikai kérdés, ez messze túlmegy minden politikán.
– Néhány dolgot meg kell fogadni, de mindent, ami a megszorítás irányába mutat, azt el kell vetni – tette hozzá Orbán Viktor azokkal a javaslatokkal kapcsolatban, amiket az EU összeállított.
A miniszterelnök azt mondta, a 2024-es az államadósság csökken majd, mert háborús időkben létkérdés is, hogy fegyelmezetten kell gazdálkodni, illetve meg kell védeni a munkahelyeket és a nyugdíjak értéket, mert közülük kevesen vannak, akik pluszmunkával tudnának segíteni magukon. Hozzátette: a családokat is meg kell védeni, mert a gyerekek nevelése mindig extra költség.
– Ha nem lenne háború, ez egy sokkal boldogabb költségvetés lenne, de így sem lehetünk elégedetlenek – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor Varga Mihály pénzügyminisztert is dicsérte a munkájáért, mert szerinte a politikus nagyon jól átlátja a folyamatokat, és elmondja, mi fér bele, illetve mi nem a költségvetésbe.
Az inflációval kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy az már 22% alatt vanó, de még ő is várja a friss adatokat. A háború azonban megemelte az energiaárakat, így mindennek megnőtt az ára, és az infláció nem csökken magától.
Le kell törni. Az infláció ellen harcolni kell
– jelentette ki Orbán Viktor.
Hozzátette: a magyaroknak óriási pechjük van, mert a háború az energiapiacon is zajlik, és miután Magyarországnak a legtöbb energiára van szüksége, de azt külföldről kell hozni, mert itthon nincs elegendő, így a magyar gazdaság növekedését is nehéz elősegíteni. A magyar miniszterelnök szerint, ha Paksot hamarabb befejezték volna, könnyebb helyzetben lenne az ország.
– Év végére, ha fene fenét eszik, akkor is le kell vinni az inflációt egyszámjegyűre
– mondta.
Nincs háború Oroszországgal
A magyar miniszterelnök szerint a háború borzasztó fázisba lépett, és borzalmas dolgok történnek a frontvonalon. Hozzátette: a baloldali politikusok szerinte nem tudják, mit beszélnek, amikor azt mondják, háborúban állunk Oroszországgal.
– Kinyílik a bicska az ember zsebében – fogalmazott a kormányfő.
Magyarország nem áll háborúban Oroszországgal, és nem is fog, amíg ez a kormány van
– szögezte le.
A miniszterelnök szerint meg kell győzni az oroszokat és az ukránokat is, hogy tűzszünetre van szükség, különben rengeteg emberéletet veszítenek el. Orbán Viktor szerint a háborús ösvényről nehéz lesz lejönni a többi országnak, de a kormányfő szerint az európaiak többsége nem áll a háború pártján.
– Nő a békepártiak, illetve csökken a háborúpártiak száma
– tette hozzá a miniszterelnök.
Orbán szerint jelenleg szinte a többség ellenük van az Európai Unióban, de nincs messze az a pillanat, amikor belátják, hogy a magyaroknak van igazuk, mert rájönnek, hogy az elejétől kezdve a békére kellett volna törekedni. Orbán úgy gondolja, ha megkezdődnének az ukrajnai béketárgyalások, az infláció visszaszorulna az 1-3 százalékos tartományba.
Az Európai Parlament szavazása Mint megírtuk, elsöprő többséggel, 442 igennel, 144 nem és 33 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament (EP) azt az állásfoglalást, amelyben Magyarországot alkalmatlannak találják az Európai Tanács jövő évi soros elnökségének betöltésére. A magyar kormányfő most ezzel kapcsolatban is megszólalt.
– Ha magyar vagy, akkor állni kell a sarat – mondta a miniszterelnök, aki szerint Magyarország mindig veszített, ha nem állt ki az igazáért.
A kormányfő szerint Magyarországnak a lényeges ügyekkel kell foglalkoznia.
– Az eszkimó parlament véleménye ugyanennyire számít, mint az Európai Parlamenté
– tette hozzá.
Imádkozott a török elnökért Orbán Viktor csütörtökön telefonon beszélt a török elnökkel, akinek gratulált a választási győzelméhez. A kormányfő elmondta, imádkozott is Erdogan győzelméért, aki szerinte szintén a béke oldalán áll. Kijelentette: Erdogan ellenfele Soros György embere volt, aki a 4 millió migráns egy részét biztosan ráeresztette volna Európára, így azok nyáron már a magyar határnál lettek volna.
A 3 legfontosabb irány
Orbán Viktor elmondta, hogy szerinte Magyarországnak három irányba kell figyelnie: Berlin, Moszkva és Isztambul, illetve Ankara.
– A legkritikusabb ebben a pillanatban Németország – tette hozzá a kormányfő.