Megérkezett! Jégeső veri szét Magyarországot - ITT a figyelmeztetés
Jégeső, szél is előfordulhat az ország egész pontján, ezért elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) alapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden. Közleményükben azt írták: esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat.
Az OMSZ honlapján azt írta, kedden és az éjszaka folyamán is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd holnap, azaz szerda délelőttől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőtakaró, ezt követően gomolyfelhős, napos idő várható. Szerda éjfélig több hullámban, többfelé kell csapadékra számítani: északkeleten főként záporok, zivatarok, míg délen, délnyugaton az eső lesz a jellemző. Az északnyugatira forduló szél élénk, helyenként erős lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 12 és 17 fok között valószínű, de az északi határ mentén pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 20 és 25 fok között várható – fogalmaztak.
Forrás