Most jött a hír Vitray Tamásról - Alig hisszük el, hogy EZ megtörténik
Saját műsort indított a 90 éves Vitray Tamás! A legendás tévés másfél évvel ezelőtt döntött a visszavonulás mellett, ám előtte több mint 60 évig volt a televíziózás az életének a része, így érhető, hogy valamilyen formában még mindig vágyik rá. A tévéles legenda Vitrayék néven indított Youtube-csatornát, valamint őszintén vallott arról is, hogy nagyon szerencsés volt eddig az életében, és hálás, mert az élet mindig olyan helyekre irányította, ahol boldog volt.
Fiai és unokái unszolásra meggondolta magát és újra kamera elé ült. Nem tévécsatorna sugározza majd a történeteit, de a siker így is borítékolható. A rajongók már nagyon várják, mivel készül, a kommentelők izgatottak. Beharangozó már készült. Nincs olyan pontja az életemnek, ahová azért mennék vissza, hogy aztán másfelé induljak. Engem a sors tömérdek szerencsével jutalmazott. Mindig olyan helyekre irányított, ahol boldog voltam és reményeim szerint senkit nem is tettem boldogtalanná. A boldogság mindig egy-egy mozzanat, a többin pedig túl kell esni. De mondjuk tízéves koromra visszatekerném az idő kerekét. Szívesen fociznék újra a Szent István parkban... Csak azt kellene megígérnie a sorsnak, hogy bár ugyanezt az életet élhetem, de nem mondja meg, mi következik
– nyilatkozta Vitray Tamás a Borsnak.
Forrás