Sokkoló, amit kaptunk Galambos Lajcsiról - Mutatjuk a részleteket:
Galambos Lajcsi már másfél hónapja börtönben van. Ügyvédje, amikor az első beszélőn járt nála a baracskai börtönben, lapunknak elmondta, hogy aggasztó a zenész állapota, csak pépeset tud enni és sokat fogyott. Dr. Csontos Zsolt azóta már kétszer meglátogatta, és most arról számolt be, hogy ehhez képst is rohamosan romlik a trombitás állapota.
- Láthatóan egyre gyengül, minden héten egyre vékonyabb, erőtlenebb. Szerencsére pszichésen még kiegyensúlyozott, mert amikor próbálok vele beszélgetni, akkor rám néz, keresi még a szemkontaktust. Az első kérdése, amikor bemegyek hozzá, hogy én hogy vagyok és a gyerekeim felől érdeklődik. Nem sajnáltatja magát, nem is panaszkodik semmire és senkire, pedig egyre rosszabb az állapota. Még egy beteg sem válogathat
- Az természetes, hogy egyre csak fogy, hiszen nem tud úgy étkezni, ahogy neki kellene a betegsége miatt. Nagyon nagy szüksége lenne a betegsége miatt a speciális étrendre, mint, amit otthonában fogyasztott, de itt ő is ugyanazt az ételt kapja, mint a többi fogvatartott, itt senki nem válogathat. Ám mivel szilárd ételt nem tudott lenyelni, ezért pépesítve kapta a börtönkosztot. Nem csoda, ha gyomorforgatónak tartotta a turmixolt rakott krumplit, bablevest vagy mákos tésztát. Ezekből még kevesebb mennyiséget tudott elfogyasztani. Most inkább azt kérte, hogy vigyék be neki az ételt normál állapotban, és ha leves van, annak a levét leissza, vagy a szaftos ételek híg részét kiszürcsöli.
Másfél hónapja nem ölelhette szeretteit - Sokáig kórházban vizsgálták, ezért a családja még nem volt nála személyes beszélőn, hiszen ők csak havonta egyszer, a megadott időpontban látogathatják. Így csak telefonon és Skype-on tartja a kapcsolatot gyermekeivel. Az ügyvédi beszélő nincs szigorúan szabályozva, ezért én már háromszor voltam bent nála. Azt gondolom, ha rácsok mögött is kell maradnia, azt lelkileg ki fogja bírni, mert képes arra, hogy alkalmazkodjon az adott helyzethez. Hogy fizikálisan fogja-e bírni, azt nem tudom. Egyre sápadtabb és soványabb, számomra ijesztő és aggasztó az állapota. Maradt a gyengélkedőn, mert fizikailag semmit nem tud csinálni, ül, fekszik egész nap.
Otthonápolási őrizetet szeretnének
Idén februártól bevezette a büntetés-végrehajtás az otthonápolási őrizetet. Ennek hivatalos definíciója így hangzik: “az a krónikus betegségben szenvedő elítélt, aki az alapvető szükségleteinek kielégítésére nagyobb részt vagy teljes mértékben önállóan képtelen, mindennapi életvitelében folyamatos segítségre, ápolásra szorul, és egészségi állapotában meghatározható időn belül érdemi javulás nem várható, otthonápolási őrizetbe helyezhető”. Ami éppen Lajcsi esete, így nála is ezt szeretné elérni ügyvédje.
Az erre vonatkozó kérelmet beadtam. A BV orvosának kell megállapítania, hogy a fogvatartott megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, és neki kell ezt felterjesztenie a büntetés-végrehajtási bírónak. Emellett egy olyan személytől is kell igazolás írásban, aki vállalja, hogy gondozza a beteget, ha kikerül.
Forrás