Döbbenet! Így néz ki Lagzi Lajcsi most a börtönbe, kiszivárgott róla pár kép! Teljes összetört...
Április végén magánmentő szállította a börtönbe Galambos Lajos trombitaművészt, hogy megkezdje három és fél éves börtönbüntetését. A zenész ügye még 2015 szeptemberében indult, akkor tartóztatták le feleségével együtt, akitől később elvált, és akit később bűncselekmény hiányában felmentettek. A zenészt vesztegetés, valamint áram, víz és gáz lopásában találták bűnösnek. Saját birtokán és egy tatai lakóparkban is illegálisan vételezett energiát.
Galambos a Blikknek adott Skype-interjút, amiben túl sok konkrétumot nem árult el, de az azért kiderült, hogy továbbra is a gyengélkedőn, azaz az egészségügyi részlegen tartózkodik, ezért nem viseli a szokásos formaruhát. Semmiben nem szenved hiányt, „de azért azt tudni kell, hogy itt nem egy dáridós hangulat van”, mondta. Rendszeres orvosi vizsgálaton ellenőrzik az állapotát, sem pozitív, sem negatív diszkriminációt nem él meg. A börtönboltba, a spájzba nem járhat ki a gyengélkedő miatt, ezért listát ad le, és beszerzik neki a szükséges dolgokat. Szabadidejében olvas, ír, naplót, novellákat és egy színdarabot is.
„Soha még ilyet nem csináltam. Volt egy belső pályázat, amiben egy olyan darabot írtam, amit egy picit a bv.-s hangulatra. Egyébként kicsit magamra ismertem benne, mert a gyűjtögető őrült, aki gyűjtöget különböző dolgokat, csak a végkimenetele volt más. Négy színből, négy felvonás, jólesett. Mindennap írok valamit egyébként” – mondta az utóbbiról.
Reagált a megjelent cikkekre is, azzal, hogy magas a vérnyomása, és nagyon bántja a sok valótlan információ. Ilyen az is, magyarázta, hogy befordult. „Nem igaz az, hogy magamba fordultam. Annyira fordultam magamba, mint egy ilyen helyen az ember magába fordul, de ez nem egy kabaré. Itt mindenki végzi a dolgát, itt nem beszélgetünk.”
Kapcsolatot a családjával tart, heti meghatározott perckeretből gazdálkodhat. Így tudta meg azt is, hogy a fia kitűnővel diplomázott a Corvinuson. „A kisfiam ma (az interjú napján) vizsgázik, a kisebbik, és a kislányom ő mint divattervező lent van a Balaton Soundon.”
Arra, hogy milyen sorsa van, azt mondta: „Nem vagyok én itt egy szent tehén, nincs olyan egyedi elbírálásom. Majd ha más fokozatba kerülök, az esetben lehet több idő is, de tartom magam ehhez, próbálom beosztani.”
Az ügy jogi része szerinte még nincs lezárva, ő letölti, amit le kell, de minden jogi lehetőséget kihasználnak és kihasználtak eddig is. Felkészülni igazán a börtönre szerinte nem lehet.
„Egy ilyen döntésre, azt gondolom, senki nincs felkészülve. Hogy eljössz otthonról egy táskával, egy kisebb méretű táskával, és aztán itt vagy. Én előző este (bevonulás előtt) leültem és beszélgettem, elmondtam, hogy van sokkal nagyobb probléma az életben. Az, hogy valaki oxigénpalackkal és nehéz helyzetben van, ennél vannak nagyobb, nehezebb helyzetek. Az én nagypapámat úgy telepítették Németországba ki 1946-ban, hogy odaálltak gépfegyveresek, és azt mondták, hogy van öt perce, hogy összecsomagoljon. Azért erre valamilyen módon volt időm felkészülni, számomra maga az elmúlt hét év is egy büntetés volt” – magyarázta Lajcsi, és hangsúlyozta, az ellátása megoldott, cserélik az oxigénjét, kapja a gyógyszereit, van orvosi vizsgálat is.
„Úgy gondolom, hogy van több olyan személy is itt, akinek a szociális helyzete kint sokkal gyengébb, mint itt” – mondta, majd aztán azt, hogy szeretne spanyolul tanulni azért, hogy értse a latin dalok szövegét. „Nyilván amikor ez a dolog itt letelik, vagy bárhogy is alakul, akkor nem ugyanazt és nem ugyanúgy szeretném majd folytatni, ez vonatkozik a zenei életemre is. Szomorúan, de korlátozva vagyok a tüdőproblémáim miatt a trombitálással, ami pszichésen is komoly teher.”
Lajcsi börtönpszichológushoz is jár, amúgy örömmel, pedig korábban nem vette igénybe pszichológus segítségét, mert úgy érezte, hogy „egy pszichológusnak nincs jelentősége, és ezt az ember meg tudja dumálni magának”. Most viszont, hogy ilyen beszélgetései vannak, már érzi ennek a pozitív hatását, magyarázta. A korábbi harciasságából amúgy veszített, derült ki még a beszélgetésből. A zenész járt istentiszteleten is kísérettel, és volt, hogy a lelkész bekísérte hozzá a pannonhalmi apátot, amikor nem tudott elmenni, csak azért, hogy egy pár mondatot beszélhessenek.
„Én itt mindenkinek előre köszönök. És én ide egyedül jöttem, és egyedül is akarok elmenni. Itt mindenkinek megvan a maga története, a maga sztorija. Mondták azt is, hogy elvittek az IMEI-be, magamba fordultam – semmi nem igaz belőle. Volt egy orvosi nagy kivizsgálásom, az alátámasztotta azt”, amit előzetesen bejelentettek, mondta még.
Forrás