Felfoghatatlan! Orvosi hiba miatt halt meg a nemzet színésze - Megszakad a szív

Felfoghatatlan! Orvosi hiba miatt halt meg a nemzet színésze - Megszakad a szív

Meghasad a szív, Zenthe Ferenc 2006. július 30-án hunyt el. Már 17 éve nincs velünk a nemzet színésze, aki egy súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel küzdött. A Blikk úgy tudja, hogy a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész végzetes orvosi hiba miatt hunyt el.

Zenthe Ferencre emlékezünk
Akkor egy emberként gyászolta az ország a Tenkes kapitányát, aki játszott még olyan ikonikus filmekben, mint a Tüskevár, a Bors, de Taki bácsi szerepe is az övé volt a Szomszédokban. Generációk nőttek fel a játékán, ezért halála mindenkit megrázott.

Fia, ifj. Zenthe Ferenc most először elevenített fel rég eltemetett emlékeket híres szüleivel kapcsolatban, amikről korábban sohasem beszélt:
"Apu legyőzött minden betegséget, túlélte a kritikus pillanatokat, és a Teremtő szép, hosszú élettel ajándékozta meg. S azt kell mondanom, a halála is kíméletes volt. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy bizonytalan lett. Nem a járása, hanem az egész lénye.

Kiderült, hogy bőrrákja van. Nem ijedt meg. Elment szokás szerint orvoshoz, ám a kezelések, kivizsgálások során végzetes hiba történt.

Mert a bőrrákosok esetében mindig ellenőrzik a tüdőt, a nyirokrendszert és az agyat. Nos, apu esetében az utóbbi kimaradt. Agydaganata lett, amit aztán megmondtak neki az orvosok. Közölték vele, hogy maximum egy éve van hátra. Félelem nélkül, méltósággal viselte.

A szervezete csak az utolsó két hónapban kezdte feladni a harcot. Akkor már rendszeresen kórházba vittük. Fájdalom nélkül, csendben távozott…

A filmeken örökké velünk marad. Öttusázók tanították meg lovagolni. Nem volt sok választása: a Rákóczi hadnagya című film főszereplőjeként nyeregbe kellett pattannia. A lovak és a lóversenyzés iránti szerelme végigkísérte az életét. Kevesen tudják róla, de ő maga versenyzett az ügetőn, ahová úgy járt, és olyan otthonosan mozgott, mint bármelyik színpadon, vagy a kamerák előtt."

"Azon a napon, amikor apu elment, az Ügetőn egy Jungfrau nevű ló nyerte a versenyt. Mintegy tisztelegve az Ügetőhöz ezer szállal kötődő édesapám emléke előtt. Apu szerette az állatokat, a természetet, és a sikerei csúcsán is megmaradt ugyanaz a kedélyes, palócosan beszélő, vidéki embernek. Nehezen szokta meg, hogy afféle sztárként kezelik, és forgatásról forgatásra jár. Jóllehet, a színészmesterség volt az élete.

De a sors gyorsan figyelmeztette: hajnalok hajnalán jött érte a fekete autó rendszeresen, és vitte őt az aktuális film forgatására.

Nem volt más választása, mint felhörpinteni egy csésze jó erős feketét, és olykor belecsempészni egy kis rumot. Így ment ez egy ideig, aztán egyszer csak rosszul lett. A harmincas évei közepén járt, s azt mondta neki az orvos: Ferikém, ha sokáig akarsz élni, változtatnod kell az életeden. Apu akkor megfogadta, hogy leteszi a cigarettát, és soha többet nem iszik kávét. Be is tartotta."

dddddddddddddddd
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap