Most érkezett a lesújtó hír! Hatalmas név távozott közülünk - Óriási művészét gyászolja az ország
95 éves korában meghalt Lator László, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista, tanár. Lator László 1927. november 19-én Tiszasásváron született (akkor Csehszlovákia, ma Ukrajna). 1947 és 1951 között magyar–német szakon végez a Pázmány Péter Tudományegyetemen Budapesten, sokáig Eötvös-kollégistaként. Felesége Pór Judit költő és műfordító volt. 1950 és 1955 között a körmendi gimnázium tanára.
1955-TŐL AZ EURÓPA KIADÓ LEKTORA, KÉSŐBB FŐSZERKESZTŐJE.
Versekkel a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentkezik először. A Kárpátaljai Kör elnöke, 1992-től alapító tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1998 és 2008 között a testület ügyvezető elnöke. Szerkesztőként vagy szereplőként rendszeresen megjelenik a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. Hosszú időn át szerkeszti az Unikornis Kiadó sorozatát, A Magyar Költészet Kincsestárát. Bár már a negyvenes évek második felében elkészül és megjelenésre vár egy kötete, első verseskönyve, a Sárangyal csak 1969-ben jelenik meg. Addig főleg műfordítóként van jelen a magyar irodalmi életben. Köteteket fordít Blok, Lermontov, Celan verseiből, válogatott műfordításait Kalandok, szenvedélyek (1968) címen adják ki. Számos antológiát szerkeszt, köztük a Gyönyörök sötét kútjait (1993) a világ- és a magyar irodalom erotikus verseiből. Összes versei 1997-ben jelennek meg.
Jelentős pedagógus és esszéista. Műfordítóként egyetemi hallgatók nemzedékeit neveli és oktatja. Kitűnő előadó; esszéi nemritkán párbeszéd formájúak, először a rádióban vagy másutt elhangzott dialógusok megszerkesztett, továbbfejlesztett változatai.
A hetvenes évek közepétől az ELTE világirodalmi tanszékén tartotta hamar népszerűvé váló műfordítói szemináriumát, amely később egyfajta költői mesterkurzussá vált. Tanítványai között a kortárs magyar irodalom olyan jeles képviselői voltak, mint Ferencz Győző, Imre Flóra, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János, Vörös István.
Forrás