GYÁSZ! Most jelentették be a halálhírét - Sajnálattal közöljük, hogy elhunyt a magyar országgyűlés... - Őszinte Részvétünk

GYÁSZ! Most jelentették be a halálhírét - Sajnálattal közöljük, hogy elhunyt a magyar országgyűlés... - Őszinte Részvétünk

Életének 63. évében hunyt el.

Kárpáti Zsuzsa 2002 és 2006 között volt az MSZP képviselője, frakcióvezető-helyettese az Országgyűlésben. A Szociális és családügyi bizottságban, illetve az Egészségügyi bizottságban dolgozott, írja a parlamenti honlap.
1961. március 25-én született Veszprémben. 1981-ben ápoló, asszisztens, 1982-ben gyermekápolói szakképesítést szerzett. 1986-ban intenzív terápiás szakasszisztens szakvizsgát tett, majd 1997-ben szociológusi diplomát szerzett. 1991-ben lett az MSZP tagja, majd több évig párt országos választmányának is tagja.
Az MSZP szerint az Országgyűlésben mindvégig lelkiismeretes munkát végzett, a szakdolgozók érdekeit védve lépett fel országgyűlési képviselőként, majd azután is. A szocialisták fájó szívvel fogadták a hírt, hogy egykori országgyűlési képviselőjük elhunyt, családjának, szeretteinek őszinte részvétüket nyilvánították.

Családja és szerettei felé őszinte részvétünk!

Nyugodjék békében!


Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap