Újabb magyar sztárpár jelentette be válását
Indul Király Viktorék válópere, már megkezdték az előkészületeket. Sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, közel egy évig küzdöttek, de végül nem tudták megoldani a problémákat. A Megasztár 4. évadának győztese és Virág Anita már több mint egy éve külön élnek, a Blikk információi szerint pedig hamarosan a válóper is elindulhat.
Év elején derült ki, hogy Király Viktornak és nejének a kapcsolata válságba került, és bár egy ideig próbálkoztak azzal, hogy megmentsék a házasságukat, végül minden erőfeszítés kudarcba fulladt.
A lap szerint már kimondták, hogy nincs visszaút, lezártnak tekintik házasságukat, és a válás körüli ügyeket készítik elő az ügyvédeikkel. „Sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, közel egy évig küzdöttek. Viktor nagyon szerette volna visszakapni a családját, és Anita is partner volt ebben, de nem tudták megoldani a problémákat. Egy ideje végleg elengedték egymást kezét, és úgy döntöttek, elválnak. Úgy tudom, már meg is kezdték az előkészületeket ez ügyben”
– nyilatkozta egy Király Viktorékhoz közel álló barát a lapnak.
„Az elmúlt bő egy évben sem volt ebben vita közöttük. Viktor igyekszik minél több időt a kisfiával lenni, és Anita e téren együttműködő”
– tette hozzá az ismerős.
Forrás