Betelt a pohár! Krausz Gábor nyíltan fakadt ki és durván nekiment Tóth Gabinak - ÍME
Nyilvánosan tálalt ki.
Krausz Gábor csütörtök este tudatta a követőivel, hogy egy párt alkot Mikes Annával. A két híresség kapcsolata már hosszú hónapok óta lázban tartotta a nagyérdeműt. Tóth Gabi is nyilatkozott volt férje kapcsolatáról: számára nem volt újdonság Krausz új viszonya, hiszen elmondása szerint jóban vannak, sőt, már találkoztak is négyesben, illetve ötösben is úgy, hogy közös kislányuk is jelen volt.
"Találkoztunk már négyesben is, az én párommal, Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére, mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen, ezt már személyesen is elmondtam" - nyilatkozta az énekesnő. Krausz Gábor szerint azonban szó sincs ilyenről, sőt, cáfolta azokat az állításokat is, miszerint egy baráti társaságot alkotnának a volt feleségével és annak új párjával:
"Előre le szeretném szögezni, hogy nem állt szándékomban nyilatkozni a témában, mert egyelőre szeretnénk megélni mi magunk ezt a csodálatos időszakot. Másrészt, amíg nem éreztük biztosnak a kapcsolatunkat, már csak a kislányom miatt sem akartam a nyilvánossággal megosztani.
Azt azonban, ami most a médiában zajlik, már nem hagyhatom szó nélkül. Semmiféle találkozgatások nincsenek, hacsak az nem számít annak, hogy a közös kislányunkat átadjuk egymásnak. Ilyen alkalom valóban volt, hogy mind a négyen jelen voltunk, vagyis Anna is velem volt, a volt feleségem pedig a párjával érkezett, de két udvarias mondaton kívül más ott nem hangzott el. Mindenkit arra szeretnék nyomatékosan kérni, hogy helyettem, rólam, velem kapcsolatban sehol és semmilyen formában ne nyilatkozzon! De, ha már valaki beszél... akkor József Attila szavaival élve: az igazat mondja, ne csak a valódit"
— mondta Krausz Gábor a Borsnak.
Forrás