Feketébe borult az ország! Meghalt Thaly Zoltán

Feketébe borult az ország! Meghalt Thaly Zoltán

Családja körében, 85 esztendős korában meghalt Thaly Zoltán. A gyászhírről a korábbi illusztrátor, tervezőgrafikus és újságíró családja értesítette a Nemzeti Sportot. Thaly Zoltán a középiskolai évek után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz–rajz szakán, majd a MÚOSZ-akadémia tipográfia- és laptervezőképzésén végzett.
Hosszú és tevékeny pályafutása alatt dolgozott többek között a Képes Sport hetilap művészeti szerkesztőjeként, illetve főszerkesztője volt a Labdarúgás című havilapnak.

1997 áprilisától megbízottként az MLSZ sajtófőnöki feladatait bízták rá, s a szövetség sajtóosztályának főmunkatársa is volt. 1970 után több mint száz, sporttal kapcsolatos könyv elkészítésében működött közre.
Sportvezetőként a BSE női kosárlabdacsapatának elnökségi tagjaként, majd a MAC labdarúgócsapatának szakosztályvezetőjeként tevékenykedett. Az oktatásban is jártas volt, húsz éven át tanított laptervezést és tipográfiát.

Munkásságát többször is elismerték, 1985-ben a Kiváló munkáért állami kitüntetést vehette át, több alkalommal kapott tervezői nívódíjat, de elismerései között szerepel a MOB-médiadíj oklevél és a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíja is, írja az NSO.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap