Szinetár Dórát ittas vezetésen kapták
Szinetár Dórát ittas vezetésen kapták: több szabálytalanságot is elkövetett a premierbuli után
A színésznő majdnem bekerült a bűnügyi nyilvántartásba.
Szinetár Dóra egy eddig nem hallott, elképesztő sztorival rukkolt elő a #Bochkor című műsorban. Többször szabálysértéssel kapták el a rendőrök egy premierbuli után, melyen még volt férjével, Bereczki Zoltánnal vett részt.
Szinetár Dórát ittas vezetésen kapták A műsorban először Wossala Rozina mesélt ominózus esetéről a kifizetetlen parkolásokkal kapcsolatban, melyet nemrég mi is megírtunk. Ezt követően Szinetár Dóra vette át a szót, aki mindenkit meghökkentett azzal, hogy egyszer bizony őt is elkapták a rend őrei.
– Nekem egyszer felajánlották, hogy rabosítanak – kezdte a sztorit az énekesnő, majd a hatalmas nevetésből ocsúdva tovább mesélte a történetet.
Volt férjével egy pesti hajón tartott bulin voltak, és már készülődtek hazamenni, amikor az utolsó kortyot megitta Bereczki Zoltán pezsgőjéből, ezzel sürgetve az indulást. Mivel egyébként a színésznő nem ivott előtte semmi alkoholt, ezért ő ült a volán mögé. – Pont rossz irányba állt az autó, úgyhogy én megfordultam ott lent a rakparton – részletezte Szinetár Dóra, aki ezzel egy dupla záróvonalon keresztül vezette át autóját. A szirénák azonnal megszólaltak, az ellenőrzés során pedig az is kiderült, hogy az autó nem a színésznő nevén van.
Ezt követően szondát is fújattak vele. Természetesen szabadkozott, hogy két perccel ezelőtt csak egy korty pezsgőt ivott meg – a szonda ki is lengett -, utána pedig még a jogosítványát sem tudta átadni kérésre.
A csodálkozó rendőr annyira meg volt lepődve a szabálysértések halmazától, hogy megsajnálta, és végül azt mondta, rabosítás helyett egyszerűen hazaengedi Szinetárt.
Forrás