Brutális jégeső zúdult Budapestre, és még nincs itt a vége - Ami ma EZEKRE a területekre vár, az az eddiginél is borzasztóbb lesz
A Székesfehérvárra diónyi jeget hozó vihar kicsit erejét vesztve, de végül elérte a fővárost.
A vihar nem spórolt a jéggel: Budaörsön, Érden, Budapesten is többfelé volt jégeső, többnyire kisebb szemű, de Diósdon akadtak dió nagyságú jégszemek is A meteorológusok Kelenföldről is kaptak olyan felvételeket, amelyeken nagyszemű jeget látni. Nemcsak a jégeső okozott gondot, hanem a hirtelen lehullott csapadék is. Érd egyik utcáján például kisebb patak alakult ki
A heves zivatar már elhagyta Budapestet, de nem biztos, hogy ez volt a nap utolsó zivatarja a fővárosban. „Kelet felől újabb szupercella közelít” – figyelmeztetnek a meteorológusok.
Ma estig elsősorban északkeleten, kiemelten az Északi-középhegységben, illetve Szabolcs térségében, illetve északnyugaton a határ közeli részeken van esély néhol zivatarra, amelyeket hegyvidéken illetve az északkeleti határ közelében intenzív csapadék is kísérhet. Az éjszaka második felében nyugat felől egy záporos csapadéktömb kialakulása valószínű, amely reggelig, délelőttig fokozatosan keletre, északkeletre helyeződik. Az éjszaka második felében a Dunántúl középső részein, illetve reggel, délelőtt az ország középső, keleti területein helyenként zivatarok is kialakulhatnak.
Vasárnap napközben ismét fokozódik a zivatartevékenység és elsősorban a Dunától keletre elszórtan, a Dunántúl északkeleti részén helyenként valószínű előfordulásuk. Előbbi területen délután, kora este néhol intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket felhőszakadás (~25-30 mm), viharos szél (60-90 km/h), jégeső (2 cm körüli vagy alatti átmérővel) kísérhet. Kissé nagyobb valószínűséggel a Dél-Alföldön az említett időszakban egy-egy heves zivatarra is van esély (> 90 km/h széllökés, > 2 cm jégátmérő, > 30 mm lokális csapadék). Estétől, késő estétől előbb a középső, északnyugati, illetve a délkeleti részeken fordulhatnak elő zivatarok lokálisan jelentősebb mennyiségű (20-30 mm) csapadék kíséretében, továbbá később már délnyugat felől is kialakulhatnak.
Forrás