Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében egy kisfiú, nem tudták megmenteni
Lezáródott a vizsgálata annak a megrázó és tragikus halálesetnek, amelyről lapunk is korábban beszámolt.
Egy mindössze 9 hónapos csecsemő Oliver megfulladt a bölcsődéjében, miután félrenyelte az ebédet. A gyermek még csak 4 hónapja járt a bölcsődébe, amikor megtörtént a tragédia. Oliver tavaj szeptemberében nyelt félre az intézményben, ezután pedig elveszítette az eszméletét, és napokig gépekre kötve maradt csak életben, mielőtt 6 nap küzdelem után a szervezete feladta a harcot. A szülei az elmúlt 3 évben azért küzdöttek, hogy igazságot szolgáltassanak a gyermekük tragédiájában. A gyermek bolognai spagettit fogyasztott, és a bölcsődei gondozója egyszerre etette a későbbi áldozatot három másik gyermekkel egyetemben, és nem tudott kellő figyelmet fordítani egy-egy rábízott gyerekre. A bíróság a 31 éves gondozót minősítette a hibásnak a 9 hónapos Oliver haláláért.
A vizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy a szakácsok a kisgyermekek különleges étkezési szokásai miatt néhány esetben minél apróbbra szeletelik az ebédet, hogy azt könnyebben lenyelhessék. A szétszórt gondozó azonban összekeverhette az ételeket, és egy sima bolognait adhatott Oliver kezébe, akinek torkán akadt az étel. Az étkezés közben túlterheltek voltak a gondozók, és a gyanúsítottnak egyszerre 4 gyereket kellett etetnie, így nem vette észre időben, hogy baj van. Oliver elkezdett fuldoklani, ezért a gondozója hátba veregette, hátha kiszabadul a légútjába szorult étel. Miután ez nem segített, értesítette a bölcsőde vezetőjét, és a mentőszolgálatot, akik azt tanácsolták, hogy kezdjék el a gyermek újraélesztését. Végül azonban nem sikerült megmenteniük az életét, a gyermek olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy 6 nappal később a kórházban halottnak nyilvánították
– árulta el a lap a megrázó részleteket. Kiderült az is, hogy a bölcsődét, amely a tragédia helyszíne volt, az eset miatt bezárták. Oliver családja pedig a gyermek nevével egy alapítványt indított, amely pénzt gyűjt a bölcsődék számára, hogy olyan eszközökkel lássák el az összes intézményt, amely megmentheti egy fuldokló gyermek életét.
Forrás