Olyan ígértet tett Magyar Péter, amire évek óta vár rengeteg magyar család

Olyan ígértet tett Magyar Péter, amire évek óta vár rengeteg magyar család

„Anyák napján a szívünk szakad meg, amikor egy olyan képre gondolunk, mikor egy átlag, nyugdíjas nagymama a boltban számolgatja a pénzét, hogy mi telik belőle. Mindannyian láttunk már ilyet” – mondta. Magyar arról beszélt, hogy a családi pótlékot 2013-ban befagyasztotta az Orbán-kormány, az infláció miatt pedig értéke gyakorlatilag lenullázódott. Hozzátette: az egy gyerekeseknek járó pénz átszámítva 30 euró ,„ezt Európában el sem hinnék”.
Megígérte, hogy amennyiben a Tisza Párt hatalomra került megduplázzák ezt az összeget, és inflációkövetővé teszik.
Céljuk, hogy az egykor jól működő, modellszerű védőnői rendszert is azonnal helyreállítsák. Magyar Péter szerint tőlünk Nyugatra egy dolgozó nő tisztességgel fel tud nevelni egy, vagy akár két gyereket is, amennyiben a házastárs elhagyja őket vagy meghal, nem okoz pénzügyi problémát. „Itthon nem tudják, hogy cipőt vegyenek vagy a számlákat fizessék be” – mondta.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap