Óriási fordulat az orosz-ukrán háborúban: Putyin készen áll, hogy tűzszünetet kössön Ukrajnával
Az orosz elnök Vlagyimir Putyin készen áll arra, hogy a jelenlegi harcvonalakat elismerő, tárgyalásos tűzszünettel megállítsa az ukrajnai háborút – mondta négy orosz forrás a Reutersnek. Putyin továbbá azt is kijelentette, kész tovább harcolni, ha ajánlatára Kijev és a Nyugat nem reagál. A Putyin környezetében zajló megbeszéléseket ismerő források közül hárman azt mondták, hogy a veterán orosz vezető csalódottságát fejezte ki tanácsadói szűk körében, mert Volodomir Zelenszkij nem támogatta a tűzszünettel kapcsolatos javaslatait. Putyin addig harcol, ameddig csak kell, de készen áll a tűzszünetre is, a háború befagyasztására
– mondta a lapnak egy magas rangú orosz forrás, aki Putyinnal dolgozott együtt, és aki ismeri a Kremlben folyó legfelsőbb szintű beszélgetéseket. A lap megkeresésére Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője elmondta, hogy a Kreml vezetője többször is világossá tette, hogy Oroszország nyitott a párbeszédre céljai elérése érdekében, és kijelentette, hogy az ország nem akar „örök háborút”. Ukrajna kül- és védelmi minisztériuma egyelőre nem válaszolt a kérdésekre. Az ukrán elnök egyébként 2022. októberében aláírt egy rendeletet, amely tiltja, hogy Ukrajna valaha is leüljön tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.
Forrás