Nincs még vége! Új választásokat írtak ki Magyarországon - ITT a pontos dátum

Nincs még vége! Új választásokat írtak ki Magyarországon - ITT a pontos dátum

Jogszabálysértések miatt várhatóan nyolc településen ismétlik meg a szavazást július 7-én, nyolc másik településen pedig már kiírták az időközi választást, amelyeket azért kell megtartani, mert június 9-én szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között.
Jogszabálysértések miatt várhatóan nyolc településen ismétlik meg a szavazást július 7-én: hat településen a polgármester-választást, két településen a roma települési nemzetiségi választást. Emellett nyolc településen már kiírták az időközi választást, amelyeket azért kell megtartani, mert június 9-én szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
Azt írták: június 9-én választották meg a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket, a nemzetiségi önkormányzati képviselőket és az Európai Parlament magyar tagjait. A választásokon felmerülő jogszabálysértésekre hivatkozva több településen is megtámadták a helyi választási bizottságok választási eredményt megállapító döntéseit, és kérték egyes választások megismétlését. A területi választási bizottságok, valamint a Kúria a választások eredményével szemben benyújtott fellebbezésekkel és bírósági felülvizsgálati kérelmekkel kapcsolatban nyolc esetben döntött a szavazás megismétléséről.

Közölték: a polgármester-választást várhatóan hat településen ismétlik meg,

Nemesdéden (Somogy vármegye),
Ricsén (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye),
Penészleken,
Nyírkátán,
és Ópályi 2. számú szavazókörében (mindhárom település Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében van)
és Nagytarcsa 4. számú szavazókörében (Pest vármegye).
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ófehértón és Nagykállón a roma települési önkormányzati választás megismétléséről döntött a területi választási bizottság.

Emlékeztettek arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint amennyiben a választási bizottság vagy a bíróság megismételteti a szavazást, az erről szóló határozatában az ismételt szavazást a megismételtetett szavazás napját követő harminc napon belüli időpontra tűzi ki. A megismételt szavazásokat minden település esetében július 7-ére írták ki.

Tudatták: a megismételt szavazáson ugyanazok a jelöltek szerepelnek a szavazólapon, mint az eredeti választáson, a jelöltállítási folyamat nem indul újra, azonban a jelöltek a szavazást megelőző nap, július 6-án 16 óráig lemondhatnak a jelöltségről. A ismételt szavazáson azok a választópolgárok szerepelhetnek a szavazóköri névjegyzékben, akik a megismételtetett szavazáson a szavazóköri névjegyzékben szerepeltek, valamint azok, akik a június 9-ei szavazáson nem szerepeltek a szavazóköri névjegyzékben, de legkésőbb az ismételt szavazás napján nagykorúvá válnak vagy a névjegyzék lezárásáig választójogot szereznek. A megismételt szavazásra nemzetiségi névjegyzékbe vétellel és átjelentkezéssel kapcsolatos kérelmet nem lehet benyújtani.

Felhívták a figyelmet arra, hogy akik a június 9-i választásra június 7-én 10 óráig mozgóurnát igényeltek, a megismételt választáson is a mozgóurnát kérők jegyzékére kerülnek fel, a megismételt szavazásra azonban új mozgóurna-kérelem is benyújtható. A június 9-i választáson mozgóurnát igénylő választópolgárok adatait a helyi választási iroda küldi meg a Nemzeti Választási Irodának, az NVI pedig intézkedik, hogy ezeket a választókat felvegyék a mozgóurnát kérők jegyzékére.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap