Szerény körülmények közé költöztek, ekkora lakásba kellet bezsúfolódniuk Kordáéknak:

Szerény körülmények közé költöztek, ekkora lakásba kellet bezsúfolódniuk Kordáéknak:

Szerényebb körülmények közé költözött, 300 négyzetméteres villáját egy 150 négyzetméteres lakásra cserélte Korda György és Balázs Klári. A házaspár a költözés ellenére marad a II. kerületben, a villa pedig ugyan hiányozni fog nekik, nagy izgalommal várják már az új otthonukban töltött időt.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, a házaspár hosszas gondolkozás után eladta II. kerületi villáját, amelyet még ők maguk építettek fel 32 évvel ezelőtt.
A rezsiárak láttán nem bánták meg a döntésüket.

Az impozáns épület már januárban elkelt – állítólag 700 millió forintért –, az emelkedő rezsiárak miatt azonban a házaspár mára már biztos benne, hogy jó döntést hoztak – ennek ellenére természetesen hiányzik nekik a megszokott, elképesztő közeg.

Nagyon fog hiányozni a villa! Kettőnk szüleménye volt, így hát közösen döntöttünk arról is, hogy megválunk az ingatlantól. Egyébként nem most fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy el kéne adnunk, már jó ideje terveztük, hogy elköltözünk. Rengeteg szép emlékünk fűződik a villához, ami a nevünk miatt igen népszerű lett, már-már turistalátványossággá vált
– mondta Balázs Klári a Storynak.

Nem kell azonban aggódni, hogy fedél nélkül maradt volna a Korda házaspár, Balázs Kláriék nem hagyták el Budát, ahol az előző otthonukhoz képest egy jóval szerényebb, 150 négyzetméter alapterületű lakásra esett a választásuk.
Ugyan azt már tudni lehet, hogy az igényekből leadott a házaspár, sokkal több azonban nem fog kiderülni az új otthonról, mivel Kordáék szeretnének kicsit elvonulni a nyilvánosság elől.

Annyit elárulhatok, hogy a második kerületben maradtunk, és szerényebb körülmények között fogunk élni. Nagyon nagy munkával járt fenntartani egy háromszáz négyzetméteres, hatalmas lakást. Minden házimunkát, ház körüli teendőt magam csináltam, a kertet is én gondoztam, ami megint csak hatalmas munka. Persze most is ugyanazok a feladatok várnak ránk, mint azelőtt, csak most kisebb területen, szerényebb körülmények között. Egy 150 négyzetméteres lakásba költöztünk a világ tetején, aminek épp hogy akkora kis kertje van, hogy a kutyáink is jól érezzék magukat
– ecsetelte az énekesnő, aki hozzátette, sokan azt hitték, hogy egy komplett személyzet segíti őt otthon a fellépések mellett, ez azonban nem volt igaz.

Ugyan a házaspár már jóval inkább nyugodtabb életre vágyik, megkereséseik, fellépéseik száma azonban ahelyett, hogy csökkenne, tovább nő, amit természetesen élveznek is Balázs Kláriék, akik remélik, sok örömüket lelik majd az új lakásban.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap