A kalandparkban bántalmazott Rolika édesanyja összetörten mondta el, mit érez fia az eset után

A kalandparkban bántalmazott Rolika édesanyja összetörten mondta el, mit érez fia az eset után
Imádott kisfia fotóját mutatja Judit / Fotó: Knap Zoltán

Teljesen összetört az édesanyja annak a kisfiúnak, akit egy napközis táborban rúgott fel brutálisan az az egyébként karatemester férfi, akinek a felügyeletére volt bízva. A Blikk Jászberényben találta meg a középkorú nőt, aki drámai interjút adott lapunknak. Nagy Judit elmondta: öt napon keresztül mit sem tudott a szolnoki kalandparkban történtekről, hiszen a kisfia először nem merte elmesélni a bántalmazását.
A virágüzletben dolgozó nő három éve neveli egyedül Rolandot, aki múlt héten kezdett el járni a táborba A. Tiborhoz. Korábban sohasem küzdősportolt és a foglalkozások sem csak erről szóltak. Amikor múlt csütörtökön meglátta az egyesület honlapjára feltöltött képeket a kalandparkban védőfelszerelésbe beöltözött gyerekekről, látta kisfia arcán a félelmet, de akkor még nem gondolt semmi rosszra.

– A betegsége miatt nem képes megfelelően feldolgozni a környezetéből vagy akár a saját szervezetéből származó ingereket, de ezt egy külső szemlélő nem veszi észre. Amikor mentem érte délután négy előtt, elmondta, hogy félt és az egyik társával össze is szólalkoztak. Mivel korábban azt mondta, szeretne karatézni Tibi bácsinál, a tábor végén, pénteken bementem a férfihoz. Ekkor a fiamról azt mondta, fizikálisan gyengébb a társainál, de okos, értelmes és intelligens. Azt is bevallotta, hogy volt egy kis összezörrenésük, de rendezték a dolgokat. Akkor még eszembe nem jutott, hogy ilyen történhetett – elevenítette fel a Blikknek a bántalmazott kisfiú édesanyja, Judit.

A hétvége után, hétfőn Roland egy rajztábort kezdett el a városban. Aztán kedden délután hívta fel az édesanyját egy másik anyuka, a telefonba azonban a rendőrök szóltak bele. Ekkor derült ki számára, hogy nagyobb lehet a probléma, mint ahogy ő azt gondolta. A vonal bontása után küldték át neki a felvételt a brutális esetről, egészen addig nem is tudott semmi pontosat. Aztán a rendőrök is kimentek hozzájuk.
– A gyomrom görcsbe rándult, a szívem összeszorult, elmondhatatlan, amit akkor éreztem. Megkérdeztem Rolit, hogy miért nem beszélt róla, mire azt felelte, hogy rosszul viselkedett és biztosan megérdemelte. Aztán sírva ismételte meg, hogy ő azt hiszi, hogy tényleg megérdemelte. Próbáltam nyugtatni, hogy ez hatalmas butaság és ilyenre még csak ne is gondoljon! Magát hibáztatja szegény – sírta el magát az édesanya.

A kisfiú fizikálisan jól van, de nagyon zárkózott, ezért lelkileg még nem tudni, mekkora nyomot hagyott benne az incidens. Egyébként kitűnő tanuló, szeptemberben kezdi majd a második osztályt. Alapvetően félénk az új helyzetekben, de nagyon eleven kisfiú.

– A bántalmazó táborvezető azóta sem vette fel velem a kapcsolatot, de azt szeretném, hogy a gyermekemnek mondja meg, hogy nem csinált semmi rosszat és nem érdemelte meg a rúgását. Nem akarom, hogy abban a hitben legyen, hogy ez neki járt. Megdöbbentő, hogy egyre több csontváz esik ki a szekrényből, egyre többen jelentkeznek, hogy milyen szörnyűségeket művelt velük ez a férfi korábban...

A Blikk információi szerint A. Tibor korábban több tanítványával is élt kapcsolatban, sőt, a jelenlegi felesége is nála edzett annak idején. Úgy tudjuk, van egy kisfiuk is, aki még a megvert Rolandnál is fiatalabb és ő is ott volt a kalandparkban.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap