Botrány a Műsorvezető Körül: Hajdú Péter Trükkös Interjúja Varga Judittal

Botrány a Műsorvezető Körül: Hajdú Péter Trükkös Interjúja Varga Judittal

Sokkoló részletek derültek ki Hajdú Péter legutóbbi interjújáról, amelyet Varga Judittal készített, aki nyíltan beszélt magánéletéről. A műsorvezető nemrég az Origónak adott nyilatkozatában elismerte, hogy férfiként és férjként nehezen élte meg mindazt, amit Varga Judit elmondott Magyar Péterrel kapcsolatban. Most azonban kiderült, hogy Hajdú Péter igen trükkösen készítette el az interjút, ami sokak szerint gyomorforgató volt.
Hajdú Péter nem mindig ennyire együttérző, ha a nők elleni erőszak áldozatairól van szó!

Az rtl.hu információi szerint ugyanis a riporter-műsorvezető 2013 szeptemberében kifejezetten gyomorforgató módon bánt a műsorában Szepesi Nikolett úszónővel, amikor az őt ért szexuális visszaélésekről kérdezte.
Hajdú Péter a nő tudta nélkül a stúdióba hívta azt a Bacsa Istvánt, akiről Szepesi azt állította, hogy molesztálta.

Az úszónő később a Blikknek elmondta: valósággal sokkolta, amikor megtudta, hogy a stúdióban van egykori zaklatója. Bár végighallgatta a férfit, de közben azon gondolkodott, hogy feláll és kimegy.

Hajdú Péter akkor a hvg.hu kérdésére úgy reagált: szerinte „az ilyen jellegű szembesítés klasszikus talkshow elem” és örül, hogy sikerült tiszta vizet önteni a pohárba. Érdekes módon

Hajdú Péter most nem merte titokban meghívni Magyar Pétert, hogy őt is megkérdezze Varga Judit vádjairól!

Úgy látszik, ennek a „klasszikus talkshow elemnek” az alkalmazása valamiért most nem jutott a műsorvezető eszébe. Mint ahogy a megrendültség és az együttérzés látszatának aljas trükkje is csak a bukott fideszes miniszternek járt, akinek állításaiban Hajdúnak ezúttal eszébe sem jutott kételkedni. Amikor az rtl.hu felhívta a műsorvezetőt, és megkérdezte, mi a két szituáció közti különbség,

Hajdú Péter szinte azonnal lecsapta a telefont!

A műsorvezető mindössze annyit mondott: „Nagypéntek van, éld meg a húsvétot szépen, helló.” Majd rögtön bontotta a vonalat. Kíváncsian várjuk, hogy húsvét elmúltával Hajdú Péter vajon mivel magyarázza az általa alkalmazott kettős mércét…

ddddddddddddddd
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap