Meghalt! Búcsúzunk Kertész Györgytől

Meghalt! Búcsúzunk Kertész Györgytől

Életének 97. évében, hétfő éjjel elhunyt Kertész György hidrobiológus, egyetemi tanár, a Vízipók-csodapók című rajzfilmsorozat írója. Haláláról a fia, ifjabb Kertész György számolt be a közösségi oldalán.
"Tartalmasan, szeretetben töltött 97 év után édesapánk ma éjjel elköszönt a földi léttől. Egészen utolsó hónapjáig alkotott, életében többet adott, mint kért. Generációkat tanított szakmára, emberségre, a természet szeretetére. Emlékezzünk rá mindazzal, amit adott, amivel előre vitt bennünket" - olvasható a Facebookon megosztott bejegyzésben, amit a Telex vett észre.

Kertész György hidrobiológusként és egyetemi tanárként dolgozott, emellett a Vízipók-csodapók című rajzfilmsorozat írójaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett. 2000-ben az ELTE rektorától vette át az aranydiplomáját. Emellett számos különböző feladatot elvállalt az élete során, például a haltenyésztési telepen is dolgozott, valamint a BM Bűnügyi Laboratóriumának tevékenységét is segítette speciális módszerekkel.

A Vízipók-csodapókról egyszer azt nyilatkozta humorosan, hogy a mesében szereplő figurák karaktereit sokszor a saját ismerőseiről mintázta. Ezt azonban később hivatalosan is tagadta, mert sokan találgatni kezdtek, néhányan pedig meg is sértődtek.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap