Megtörtént a legrosszabb! Meghalt Furulyás János
Életének 91. évében meghalt a Ferencvárosi Torna Club egykori elnöke, Furulyás János. Az 1933-ban Vácszentlászlón született Furulyás János öt éven keresztül, 2001. április 20. és 2006. január 26. között töltötte be az FTC elnöki tisztséget, míg ezt megelőzően két hónapig a klub ügyvezető alelnöke is volt, de már az 1970-es évek elejétől a klub kötelékébe tartozott - írja a megemlékezésében a fradi.hu.
Torgyán József lemondása után szinte kilátástalan helyzetben előbb teljes elnöki jogkörrel meghatalmazott ügyvivőként, majd tényleges elnökként vette át az FTC irányítását. Így nyilatkozott a klub akkori helyzetéről: „májusban nagyon közel voltunk a felszámoláshoz, csak igen nehéz munkával értük el, hogy a sportolók a bíróság helyett edzésre járjanak”.
A Ferencváros a nehéz idők ellenére is bajnoki címet ünnepelhetett a 2000/01-es szezon végén, ezzel is bizonyítva azt, hogy van bennük lehetőség. Az FTC végül megmenekült, így a közgyűlés további négy évre bizalmat szavazott neki elnökként. A klub két évvel később ismét nehéz helyzetbe került, azonban 2004-ben így is első lett a bajnokságban, ráadásul az UEFA Kupába is bejutott. Elnöki tisztségét egészen 2006. június 26-ig töltötte be.
Furulyás Jánost az FTC saját halottjának tekinti.
Forrás