Rendkívüli! A Balatonon egy horgász nem hitt a szemének mit fogott, pedig az nem más volt, mint egy aligátor.... - ITT vannak a döbbenetes részletek
A Balatonon egy horgász nem hitt a szemének mit fogott, pedig az nem más volt, mint egy aligátorteknős!!!
Egy idősebb horgász vette észre a Magyarországon nem őshonos teknősfajtát, amikor a Balaton közelében horgászott. Szerencse, hogy még időben megtalálták, hiszen a teknős nem veszélytelen az emberekre nézve sem, mivel köztudott róla, hogy erős a harapása. Az állatot sikerült épségben biztonságba helyezni. Tegnap, azaz vasárnap akadt fenn a különleges teknősfajta egy horgász hálójában a tó déli partján lévő Balatonőszöd és Balatonszárszó között. A férfi a Balatont és a közeli tavat összekötő vizesárokban horgászott, amikor észrevette a teknőst – írja az Időkép. A példány körülbelül 20 centiméter hosszú lehetett. Ami még azt jelenti, hogy egy kisebb állatról van szó, mivel Pécsi Tibor, a kőröshegyi Teknős Park tulajdonosa és vezetője szerint egy fejlett példány 70-80 cm hosszú is lehet, ami már nagyobb élőlényekre is vadászik.
Tilos idegen állatokat elengedni
A Teknős Park Facebook-oldala szerint sikeresen biztonságba helyezték az állatot, még mielőtt bárki is megsérült volna. Kihangsúlyozták, hogy az idegenhonos fajokat tilos elengedni, nem csak az embere veszélyeseket a veszélyteleneket sem.
Forrás