Riasztás!!! Ha ilyen sajtos vásárolt ne egye meg, azonnal vigye vissza mert nagy bajt okoz!

Riasztás!!! Ha ilyen sajtos vásárolt ne egye meg, azonnal vigye vissza mert nagy bajt okoz!

A hatóságok kiadták a figyelmeztetést, senki ne egyen belőle, mert komoly probléma lehet belőle.

A leggongosabb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy valami olyasmi szennyeződés kerül egy termékbe, ami aztán később bajt okozhat. A lehető legjobb dolog, amikor ezt még időben észreveszik, ám előfordulhat, hogy addigra már többen vettek az adott árucikkből.
A nagy üzletláncok polcaira kerülő termékek szigorú előírások mentén készülnek és folyamatosan ellenőrzik ezeket a hatóságok. Meghatározott határérték fölötti szennyeződésnél pedig azonnal kiadják a visszahívásról szóló határozatot, melyet követően már nem lehet többé az eladótérben a szóban forgó áru, különben hatalmas bírságot kaphatnak a nyakukba az érintett üzletek.

lyenkor természetesen a vásárlókat is azonnal figyelmeztetik, mind az üzletláncok, mind pedig a hatóság részéről, hogy még véletlenül se fogyasszanak a szennyezett termékből, amiről azt is közzéteszik, hogy milyen szennyeződést, káros anyagot, esetleg – mint most is – baktériumot találtak benne.
EZÚTTAL AZ PRÉMIUM MMM! CANTAL KÖZEPESEN HOSSZÚ IDEIG ÉRLELT SAJT 250 GRAMMOS VÁLTOZATÁNÁL TALÁLTAK ÚGYNEVEZETT MIKROBIOLÓGIAI NEM MEGFELELŐSÉGET, AMI EBBEN AZ ESETBEN E. COLI BAKTÉRIUM JELENLÉTÉT JELENTI – SZÁMOLT BE RÓLA HONLAPJÁN A NÉBIH. Mint írják, a július 24-i lejáratú termékre vonatkozik a figyelmeztetés, az érintett árucikk pedig bármelyik Auchan áruházba visszavihető, annak árát blokk felmutatása nélkül is visszatérítik. Az üzletlánc a visszahívásról a honlapján is tájékoztatta vásárlóit.

„A legtöbb E. coli törzs hasznos, szervezetünk működéséhez feltétlenül szükséges. Néhány, kívülről a szervezetbe bejutó E.coli törzs azonban megbetegítő tulajdonsággal rendelkezik; olyan méreganyagokat termelhet, amelyek az emberben bélrendszeri gyulladást és súlyos szövődményeket okozhatnak. Ezek közé tartoznak az ún. EHEC (enterohemorrágiás, vérzéses bélgyulladást okozó) törzsek is, melyek olyan méreganyagot képesek termelni, mely nagyon hasonlít a vérhas megbetegedést okozó egyik Shigella szerotípus által termelt méreganyaghoz (shigatoxin)”

– közölte a Nébih.

„A tünetek megjelenése a fertőződés időpontjától számítva 1-8 napon belül várható, de az átlagos lappangási idő 3-5 nap. Milyen tünetekkel jár a fertőzés? A betegség jellemző tünetei a hasi görcsök, hirtelen fellépő vizes hasmenés, amely esetenként véres is lehet, valamint néha felléphet hányinger, hányás és láz is. A legtöbb beteg egy-két héten belül meggyógyul, de a fertőzés okozhat vérzéses vastagbélgyulladást (hemorrá giás kólitisz), vérzékenységgel és vérrögképződéssel járó ún. trombotikus trombocytopéniás purpurát (TTP), vagy vesekárosodást, úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómát (HUS) is”

– tették hozzá.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap