Szikora Róbert megmutatta ritkán látott feleségét Zsuzsát, akivel már 50 éve vannak együtt
Szikora Róbert fél évszázada hordja a tenyerén a feleségét. A mai napig állandóan udvarol Zsuzsának. Több mint negyven éve tartó töretlen siker – ezt tudhatja magáénak az R-Go frontembere, Szikora Róbert. Van olyan az életében, ami még pályafutásának kezdetétől is régebbre nyúlik vissza: a szerelem. Már ötven éve, hogy együtt vannak a feleségével. Az énekes számára fontos, ne okozzon csalódást a rajongóinak, ha találkoznak vele, vagy látják a színpadon. Sokat tesz azért, hogy jó formában maradjon. A házasságára is igaz ez, fél évszázada törekszik rá, hogy mintaférj legyen.
Szikora Róbert és felesége
– A feleségem mellett már több mint ötven éve kitartok, és ezen nem is kívánok változtatni. Zsuzsikával együtt kezdtük az életünket, és együtt is fogjuk befejezni! – szögezte le a Story magazinban. Azzal folytatta, nem tudna elszámolni a lelkiismeretével, ha felrúgná a házasságát. Ő még abban a korban nőtt fel, amikor az elromlott dolgokat megjavították, nem kidobták.
– És ez nemcsak a kávéfőzőre, a rádióra, a tévére igaz, hanem a kapcsolatokra is. A szerelem egy idő után átalakul, de ha mindketten eleget teszünk a házasságunkért, akkor bizony vissza-visszaköszönnek a nagy érzelmek.
Hozzátette, ő hisz az állandó udvarlásban, még ötven év után is szeretne tetszeni a feleségének.
Forrás