1 perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG! Hatalmas név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG! Hatalmas név távozott közülünk!

„Köszönjük a jó Istennek, hogy személyében az utolsó pillanatig is szolgálni akaró jó pásztort, püspököt, vezetőt, irgalmas szamaritánust, atyát ajándékozott nekünk!” – búcsúzott tőle a szeged-felsővárosi Szent Miklós-plébánia.
Gyulay Endre 1930-ban született Battonyán, és 1953-ban szentelték pappá a szegedi dómban, miután teológiai tanulmányait a Hittudományi Főiskolán végezte. Szeminaristaként olyan időszakban élt, amikor papi hivatása miatt üldöztetést szenvedett, többek között az ÁVO fenyegetései miatt.

„Ha egyszer hivatást kapott az ember, akkor akármerről fúj a szél, nem a szél irányába kell menni” – idézte Gyulay Endre visszaemlékezését a Délmagyar.
Pályafutása során több helyen szolgált segédlelkészként és plébánosként, majd 1972-től retorikatanár és lelki igazgató lett a Hittudományi Főiskolán és a Papnevelő Intézetben. Jelentős szerepet vállalt az ifjúsági pasztoráció és a Szent Gellért-napi ifjúsági találkozó megszervezésében.

1987-ben II. János Pál pápa nevezte ki a Szeged-Csanádi egyházmegye püspökévé. Püspöki jelmondata: „Föltámadott… ne féljetek!” Püspöksége alatt számos intézményt alapított és újított meg, beleértve katolikus iskolákat és óvodákat. Az ő közreműködésével tértek vissza a ferencesek az alsóvárosi kolostorukba és a Havas Boldogasszony-templomba.

Aktívan részt vett a Szent István-napi ünnepségek szervezésében, és támogatta a szerzetesek visszatérését Szegedre. 1993-ban megszervezte az Egyetemi Lelkészséget és a Krízismegoldó Otthont, valamint otthont létesített értelmi fogyatékosok számára. Püspöksége alatt tizenhárom új templom épült az egyházmegyében.

1993-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnökeként és az egyházi ingatlanokat rendező kormánybizottság tagjaként tevékenykedett. Kezdeményezte az „Igazságosabb és testvériesebb világot” című országos körlevél megalkotását. 1999-ben a Magyar Cserkészszövetség elnöke volt. Gyulay közéleti íróként is ismert, számos cikket írt, és gyakran nyilatkozott a médiában. 2006-ban vonult vissza, utódja Kiss-Rigó László lett.
utolsó interjú:

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap