Rettenetes tragédia Magyarországon: magával ragadt a víz két gyereket, csak az egyikük életét tudták megmenteni

Rettenetes tragédia Magyarországon: magával ragadt a víz két gyereket, csak az egyikük életét tudták megmenteni

Halálos tragédia történt a Tiszán.

Bűnösséget beismerő vallomást tett az előkészítő ülésen és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így az ügyészi indítvánnyal egyező, egy év tíz hónap – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte 2024. szeptember 19-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, akinek gondatlan magatartása miatt egyik unokahúga a Tiszába fulladt, míg a másik csak a szerencsés véletlennek köszönhetően maradt életben.
Az ítélet tényállása szerint 2023 nyarán V.E. vádlott a féltestvére két lányát nyaraltatta. Június 23-án a vádlott és élettársa a kiskorú sértettek kérésére – édesanyjuk beleegyezésével – lementek a Tisza-partra, ahol V.E. megengedte az úszni nem tudó sértetteknek, hogy a folyó azon szakaszán vízbe menjenek, ahol nem volt kijelölt fürdőhely.
Az erős sodrás mindkét gyermeket elragadta a vádlott közeléből, azonban egy motorcsónakkal a segítségükre siető tanúnak sikerült az egyik kislányt kimenteni a vízből, nővére azonban elmerült, testét csak két nap múlva találták meg. Halálát vízbefulladás okozta – írják a törvényszék honlapján.

A bíróság a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet jogerőre emelkedett.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap