1 perce érkezett! Két vonat ütközött össze, rengeteg a sérült és sajnos halottja is van a szerencsétlenségnek - ÍME

1 perce érkezett! Két vonat ütközött össze, rengeteg a sérült és sajnos halottja is van a szerencsétlenségnek - ÍME
A kép illusztráció

A balesetben 15 ember sérült meg, őket kórházba szállították.

Egy férfi meghalt, és további 15 embert pedig kórházba szállítottak, miután összeütközött két vonat Walesben – írja a BBC.
A baleset a Powysban található Llanbrynmair falu közelében történt hétfőn, közép-európai idő szerint fél 8 körül. Az ütközés után az összes utast leszállították mindkét vonatról, amelyek közül az egyik Shrewsburyből Aberystwythbe, a másik Machynllethből Shrewsburybe tartott. A halálos áldozat a Shewsburyből érkező vonat egyik utasa volt.
Az ütközés kisebb sebességnél történhetett, a sérültek közül vélhetően senki sincs életveszélyes állapotban. Jan Chaudhry van der Velde, a TfW vasúttársaság üzemeltetési igazgatója az ütközés okairól nem nyilatkozott, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vasúti baleseteket vizsgáló részleg már hétfőn a helyszínre érkezett és ott is maradt. Az egyik szemtanú azt mondta, hogy úgy tűnt, mintha az egyik vonat lecsúszott volna a domboldalon.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap