Felfoghatatlan tragédia: 36 évesen, elfeledve hunyt el az egyik legnagyobb magyar zenész
Ő volt a magyar Jimi Hendrix, mégse ismerték el itthon.
Radics Béla, a magyar gitáros, gyakran emlegetik a magyar Jimi Hendrixként
Nem kapott elismerést tehetségéért, szenvedett a mellőzöttségtől
Tehetségét bár rajongás övezte, mégis mások kerültek előtérbe
Radics Béla, a legendás gitáros, aki a 70-es években a magyar rockzene élére törhetett volna, sajnos egy tragikus sorsú művész lett, akit sosem értékeltek igazán hazájában. Rövid, ám intenzív életének története nagyon fájdalmas - írja a Újságmúzeum. Radics Béla élete
Őt sokan a magyar Jimi Hendrixként emlegetik – nem véletlenül. A fiatal gitáros elképesztő tehetséggel rendelkezett, akár a fogával is képes volt olyan virtuózan pengetni ikonikus Gibson gitárját, hogy még a legnagyobb nevek is irigykedtek rá. Sajnos azonban nem csak tehetségéért kapott figyelmet, hanem a mindennapi keserűség miatt is, amely végigkísérte életét. Míg mások kevésbé kiemelkedő képességeikkel sikerre törtek, Radics mindig a periférián maradt, kénytelen volt édesanyjával egy apró, szerény lakásban élni, ahol az ágya a kredenc mellett, a könyvtára pedig a kamrában volt elhelyezve. Béla igazi ösztönös zseni volt. Már fiatalon magába szívta Hendrix zenéjét, és hamarosan elképesztő ügyességgel hozta életre a legendás gitáros dallamait – mindezt recsegő magnókazetták segítségével tanulva. Akik élőben látták őt játszani, azt mondták, hogy teljesen egybeolvadt a hangszerével, mintha a gitár a testének meghosszabbítása lett volna. Azonban ennek ellenére sem juthatott igazi elismeréshez.
1969-ben, amikor a Sakk-Matt zenekar a Gellérthegyen adta híres koncertjét, kilencezer fiatal őrjöngött a zene hatására. Béla virtuóz játékát Demjén Ferenc hangja kísérte, de a siker ellenére sem jött lemezszerződés. Az újságok is ritkán írtak róla, pedig 1970-ben az Ifjúsági Magazin olvasói szerint ő volt az év legjobb gitárosa. A közönség rajongott érte, mégis mások kerültek előtérbe. Barta Tamás például a szakmai zsűri kedvencének számított, hiába tartotta Radicsot a közönség az igazi sztárnak.
Radics tisztában volt azzal, hogy elképesztő tehetséggel áldották meg. Ám amikor a színpadról lelépett, egy sebezhető, érzékeny ember volt. Egyik legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudta megfelelően menedzselni magát. Nyíltan kimondta a véleményét, ami sokaknak nem tetszett. 1972-ben adott egy interjút, ahol kifejtette:
„Rengeteg az ellenségem, mert irigylik a sikereimet. Persze mindenki pletykál, hogy én részeg vagyok. Irigyek, mert mindig telt ház van ott, ahol fellépek.”
Egy elveszett, elfeledett zenész utolsó évei
Radics a Taurus zenekar tagjaként próbálta újra megtalálni a helyét a zenei világban, de ez sem hozott átütő sikert. Egy brit hard rock banda menedzsere el volt ájulva Radics játékától, amikor látta őt a Taurus előzenekarának tagjaként fellépni a Kisstadionban. Bár a brit sajtó pozitívan értékelte, és „igazi showmannek” nevezték, Béla számára mégsem jött áttörés.
A zenekar felbomlása után Radics visszavonult, és egyre jobban belefáradt a zenei világ hazugságaiba és manipulációiba. 1978-ban egy interjúban azt mondta:
„Egész egyszerűen nem voltam hajlandó beállni a véres kenyérharcot folytató zenészek sorába. Az, amiért az egészet elkezdtük, az őszinte, tiszta szellem, az igazi lelkesedés egész egyszerűen megszűnt.”
Radics Béla magányos lett, és az emberek helyett az állatok társaságát kereste. Sokat járt a budapesti állatkertbe, ahol rendszeresen etette az állatokat, még egy vaddisznót is megszelídített, amely a kezéből evett. Az édesanyjával egy szoba-konyhás lakásban élve próbálta túlélni a hétköznapokat. Hiába csábították külföldi koncertekre, és ajánlottak neki havi 3000 márkás fizetést, nem akarta elhagyni hazáját, mert hitte, hogy egyszer itthon is elismerik tehetségét.
Ahogy a mellőzöttség fájdalma egyre elviselhetetlenebbé vált, Radics egyre inkább az italhoz fordult.
„Miért adminisztráljam magam, ha mindenki tudja, hogy jó vagyok?” – kérdezte egyszer. Az elismerés azonban sosem érkezett meg. Béla 1982-ben, mindössze 36 évesen halt meg, elhagyva ezt a világot, amely soha nem adta meg neki azt, amit érdemelt volna. Radics Béla ma már talán Jimi Hendrix mellett áll a túlvilági színpadon, ahol végre elismerést kap az a zenei zseni, aki itt lent sosem talált méltó helyet magának.
Nyugodj békében Radics Béla!
Ő volt a magyar Jimi Hendrix, mégse ismerték el itthon.
Radics Béla, a magyar gitáros, gyakran emlegetik a magyar Jimi Hendrixként
Nem kapott elismerést tehetségéért, szenvedett a mellőzöttségtől
Tehetségét bár rajongás övezte, mégis mások kerültek előtérbe
Radics Béla, a legendás gitáros, aki a 70-es években a magyar rockzene élére törhetett volna, sajnos egy tragikus sorsú művész lett, akit sosem értékeltek igazán hazájában. Rövid, ám intenzív életének története nagyon fájdalmas - írja a Újságmúzeum. Radics Béla élete
Őt sokan a magyar Jimi Hendrixként emlegetik – nem véletlenül. A fiatal gitáros elképesztő tehetséggel rendelkezett, akár a fogával is képes volt olyan virtuózan pengetni ikonikus Gibson gitárját, hogy még a legnagyobb nevek is irigykedtek rá. Sajnos azonban nem csak tehetségéért kapott figyelmet, hanem a mindennapi keserűség miatt is, amely végigkísérte életét. Míg mások kevésbé kiemelkedő képességeikkel sikerre törtek, Radics mindig a periférián maradt, kénytelen volt édesanyjával egy apró, szerény lakásban élni, ahol az ágya a kredenc mellett, a könyvtára pedig a kamrában volt elhelyezve. Béla igazi ösztönös zseni volt. Már fiatalon magába szívta Hendrix zenéjét, és hamarosan elképesztő ügyességgel hozta életre a legendás gitáros dallamait – mindezt recsegő magnókazetták segítségével tanulva. Akik élőben látták őt játszani, azt mondták, hogy teljesen egybeolvadt a hangszerével, mintha a gitár a testének meghosszabbítása lett volna. Azonban ennek ellenére sem juthatott igazi elismeréshez.
1969-ben, amikor a Sakk-Matt zenekar a Gellérthegyen adta híres koncertjét, kilencezer fiatal őrjöngött a zene hatására. Béla virtuóz játékát Demjén Ferenc hangja kísérte, de a siker ellenére sem jött lemezszerződés. Az újságok is ritkán írtak róla, pedig 1970-ben az Ifjúsági Magazin olvasói szerint ő volt az év legjobb gitárosa. A közönség rajongott érte, mégis mások kerültek előtérbe. Barta Tamás például a szakmai zsűri kedvencének számított, hiába tartotta Radicsot a közönség az igazi sztárnak.
Radics tisztában volt azzal, hogy elképesztő tehetséggel áldották meg. Ám amikor a színpadról lelépett, egy sebezhető, érzékeny ember volt. Egyik legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudta megfelelően menedzselni magát. Nyíltan kimondta a véleményét, ami sokaknak nem tetszett. 1972-ben adott egy interjút, ahol kifejtette:
„Rengeteg az ellenségem, mert irigylik a sikereimet. Persze mindenki pletykál, hogy én részeg vagyok. Irigyek, mert mindig telt ház van ott, ahol fellépek.”
Egy elveszett, elfeledett zenész utolsó évei
Radics a Taurus zenekar tagjaként próbálta újra megtalálni a helyét a zenei világban, de ez sem hozott átütő sikert. Egy brit hard rock banda menedzsere el volt ájulva Radics játékától, amikor látta őt a Taurus előzenekarának tagjaként fellépni a Kisstadionban. Bár a brit sajtó pozitívan értékelte, és „igazi showmannek” nevezték, Béla számára mégsem jött áttörés.
A zenekar felbomlása után Radics visszavonult, és egyre jobban belefáradt a zenei világ hazugságaiba és manipulációiba. 1978-ban egy interjúban azt mondta:
„Egész egyszerűen nem voltam hajlandó beállni a véres kenyérharcot folytató zenészek sorába. Az, amiért az egészet elkezdtük, az őszinte, tiszta szellem, az igazi lelkesedés egész egyszerűen megszűnt.”
Radics Béla magányos lett, és az emberek helyett az állatok társaságát kereste. Sokat járt a budapesti állatkertbe, ahol rendszeresen etette az állatokat, még egy vaddisznót is megszelídített, amely a kezéből evett. Az édesanyjával egy szoba-konyhás lakásban élve próbálta túlélni a hétköznapokat. Hiába csábították külföldi koncertekre, és ajánlottak neki havi 3000 márkás fizetést, nem akarta elhagyni hazáját, mert hitte, hogy egyszer itthon is elismerik tehetségét.
Ahogy a mellőzöttség fájdalma egyre elviselhetetlenebbé vált, Radics egyre inkább az italhoz fordult.
„Miért adminisztráljam magam, ha mindenki tudja, hogy jó vagyok?” – kérdezte egyszer. Az elismerés azonban sosem érkezett meg. Béla 1982-ben, mindössze 36 évesen halt meg, elhagyva ezt a világot, amely soha nem adta meg neki azt, amit érdemelt volna. Radics Béla ma már talán Jimi Hendrix mellett áll a túlvilági színpadon, ahol végre elismerést kap az a zenei zseni, aki itt lent sosem talált méltó helyet magának.
Nyugodj békében Radics Béla!