Meglepő események zajlottak a kamera előtt Berki Mazsi és Balogh Edina között - Ez mindenkit váratlanul érintett

Meglepő események zajlottak a kamera előtt Berki Mazsi és Balogh Edina között - Ez mindenkit váratlanul érintett
A Nyerő Páros versenyzői Herceg dalához forgattak klipet, amely nem akármilyen csavarral ért véget. Igazán kreatív feladatban bontakozhattak ki a Nyerő Páros versenyzői, akik Herceg: Tiltott csók című dalához forgattak klipet a villában. Szabó Simon a rendezői, Kajári Zoltán az operatőri feladatokat kapta meg.
„Tetszett ez a kis feladat, így én is kiadhatom magamból a kreativitást. Végiggondoltam, hogy miket szoktam, illetve miket csináltam eddig” – idézi fel a mai adásban rendezései emlékét Szabó Simon.
Kreatív feladatot kaptak a versenyzők


A feladat szerint az urak tűzoltónak, míg a hölgyek táncosnak kell álljanak a klipforgatás idejére. Miután Szabó Simon elmélyült Herceg Tiltott csók című dalának szövegében, kiforrta magát a koncepció, amely szerint minden hölgy szomorúan elolvas egy levelet, meggyújtja azt, majd tűzoltónak öltözött párja a segítségére érkezik és egy vödör vízzel eloltja a tüzet.

Mivel Szabó Simon rendezett, Kajári Zoltán pedig operatőrködött, Balogh Edinának és Berki Mazsinak együtt kellett a jelenetet eljátszania. A két hölgy váratlan húzással lepett meg mindenkit, amikor igencsak közel kerültek egymáshoz.

Simon is csak annyit mondott, hogy állj, állj, állj! Nekem is kitágult kicsit a pupillám
– mondta Kajári Zoltán a jelenet forgatása kapcsán, amely hatalmas nevetésbe torkollott.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap