Súlyos döntést hoztak! Azonnal távoznia kellett a TV2 műsorából a Nagy Ő-ből megismert Natinak - EZ volt az ok:

Súlyos döntést hoztak! Azonnal távoznia kellett a TV2 műsorából a Nagy Ő-ből megismert Natinak - EZ volt az ok:

Egy szavazás döntött a sorsáról.

A Kísértés legutóbbi adásában Kasza Tibi ismét megjelent a fiúk és a lányok villájában, ahol közölte: a párkapcsolatban lévő szereplőknek haza kell küldeniük egy-egy ellenkező nemű kísértőt. A lányok a nemrég érkezett Lombardót küldték el, a fiúk pedig Cynthiát
Miután a párkapcsolatban lévő szereplők szavaztak, a kísértők is lehetőséget kaptak, hogy hazaküldjenek valakit maguk közül. A lányok villájából másodikként Roland távozott, a fiúk villájából pedig a Nagy Ő-ből megismert Natit küldték haza. Úgy érezték, hogy ő már nem érzi jól magát a műsorban.
Nekem itt teljesítve van a küldetés. Én itt mindent kimaxoltam, amit tudtam, és most már csak kiábrándulni tudok

– mondta Nati, aki később hozzátette, megkönnyebbült, hogy hazamehet és jó barátokra tett szert, akikkel a későbbiekben is tartani fogja a kapcsolatot.





Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap