Rutinműtétnek indult, belehalt a milliárdos magyar híresség - Nyugodjék Békében
Egy nincstelen gyerekből lett dúsgazdag műgyűjtő. Palotája volt Münchenben, lakása Velencében. Nemes Marcell nem csupán magának gyűjtött, számtalan festményt ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak. Saját bevallása szerint négy elemit végzett Jánoshalmán, ahol 1866-ban született. Tizenévesen egy Kerepesi úti kávézóban üldögélt és abból élt, hogy portrékat rajzolt a vendégekről vagy szerelmes leveleket írt megrendelésre, amelyekkel később cselédlányokat szédítettek az írástudatlan megrendelők. A festészet már ekkor izgatta, a művészetekről viszont semmit sem tudott, ezért a Japán kávéházba járt rendszeresen és a festők, szobrászok asztalánál jegyzetelt, hogy a kortársak közül ki számít talentumnak, kinek a festményeit érdemes megvásárolni - kezdi visszaemlékezését az Újságmúzeum korábbi cikke. Az évek alatt hihetetlen érzéke lett ahhoz, hogy felismerje, melyik kép időtálló és remek befektetés.
Így például, mikor már pénze is volt rá bányavállalkozóként, egyszerre 50 festményt vásárolt Rippl-Rónai Józseftől, de azt is megtette, hogy kiutazott Párizsba Munkácsy Mihály özvegyéhez és a padlást átnézve számtalan Munkácsy-skiccet talált, amelyeket olcsón megvásárolt, majd borsos áron továbbadta őket. Később arra is volt példa, hogy Londonban a kisebb műkincskereskedőknél a pincétől a padlásig átnézte az árukészletet. Így vett olcsón Tintoretto, El Greco és Cézanne alkotásaiból. Az egyik Cézanne-festményt például 2000 frankért vette átszámítva, de másfél millió frankért sem adta el később. Nemes Marcell dúsgazdag, tehetős ember lett és folyamatosan jótékonykodott. Szinte minden évben méregdrága, világhírű festők alkotásait ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak. Pompás lakása volt Budapesten, egy hatalmas birtoka Tahiban, egy időben az egész Papsziget az övé volt, később Münchenben vásárolt egy négyemeletes palotát, de Párizsban és Velencében is volt lakása.
A művészetnek és a gyűjtésnek élt, nem kevés pénzzel támogatta a tehetséges magyar festőpalántákat, mellette pedig mai árfolyamon nézve milliárdokat érő festményeket ajándékozott a Szépművészetinek. Kecskemét városának is sok világhírű képet adományozott, ám mikor megnyílt a múzeum, őt elfelejtették meghívni a megnyitóra…
Aztán 1918-ban úgy döntött, Münchenbe teszi át székhelyét. A következő évben a Tanácsköztársaság ideje alatt lefoglalták a több száz darabos pesti festménygyűjteményét, amelyet később szeretett volna kivinni Németországba, ám az állam a magyar festők képeit nem engedte ki… A müncheni palotája falán a legkiválóbb művészek képei sorakoztak, az olasz reneszánsz alkotóktól kezdve a németalföldi mesterekig. A legbüszkébb azonban a miseruha-gyűjteményére volt. A palotában egymásnak adták a kilincset a híres festők és szobrászok, egy időben nála lakott Rainer Maria Rilke, az osztrák impresszionista költő is.
1924-ben saját költségén vásárolta meg Mányoki Ádám Rákóczi Ferencről készült híres portréját külföldön, hazahozta és pompás ünnepség keretén belül adta át a Szépművészeti Múzeumnak. Nemes Marcell már a negyvenes éveiben végrendeletet készített. Tetemes summát jelölt meg a magyar állam részére, azzal a kikötéssel, hogy alapítsanak ingyenes nyelviskolát, laboratóriumokat, népjóléti intézményeket. Egyes források szerint rövid ideig volt házas, a felesége viszont váratlanul elhunyt, gyermekük pedig nem született.
Mindent tudott a festményekről, éppen ezért nem tartotta sportszerűnek, hogy a témában járatlan magánemberektől vásároljon műalkotásokat, ellenben a műkincs-kereskedőkkel örömmel alkudozott, s általában ő jött ki jobban az üzletből. Olyannyira jól, hogy Európa-szerte csodájára jártak Nemes Marcell-gyűjteményének, aki tényleg a semmiből, a saját tehetsége által teremtett birodalmat.
Habár 1918-tól kezdve Münchenben élt, rendszeresen hazalátogatott, hiszen sosem tagadta, mennyire szereti a hazáját, ám az állandó politikai változások miatt úgy érezte, biztonságosabb neki külföldön.
1930 októberében éppen Budapesten volt egy rutinműtét miatt, amely után azonban trombózist kapott és hiába küzdöttek az orvosok, már nem tudták megmenteni az életét. Csupán 64 éves volt a váratlan halála idején.
A Fiumei úti sírkertben temették el. Herman Lipót, a híres festő a következőképpen fogalmazott a halála után: „Talán szétszóródik e megrendítő haláleset után a nagy munka eredménye. Széthordják a sok remek Tizianót, Rembrandtot, bútort, ezüstöt, klasszikus drapériát, bronzot, a világ minden tája felé. Eladódnak a birtokok, kastélyok, paloták, értékes holmik. De annak a rendkívüli egyéniségnek, akit Nemes Marcellnek neveztek, emléke bámulatra méltó egységként fennmarad.”
Herman Lipótnak részben igaza lett. Nemes Marcell életművét széthordták, a festményeit árverésekre adták be. Az emlékét ellenben kevesen ápolják. Még egy utca sincs elnevezve róla. Sem Budapesten, sem Kecskeméten, sem Jánoshalmán… Többet érdemelne. Sokkal többet.
Nyugodjon békében!
Forrás
Egy nincstelen gyerekből lett dúsgazdag műgyűjtő. Palotája volt Münchenben, lakása Velencében. Nemes Marcell nem csupán magának gyűjtött, számtalan festményt ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak. Saját bevallása szerint négy elemit végzett Jánoshalmán, ahol 1866-ban született. Tizenévesen egy Kerepesi úti kávézóban üldögélt és abból élt, hogy portrékat rajzolt a vendégekről vagy szerelmes leveleket írt megrendelésre, amelyekkel később cselédlányokat szédítettek az írástudatlan megrendelők. A festészet már ekkor izgatta, a művészetekről viszont semmit sem tudott, ezért a Japán kávéházba járt rendszeresen és a festők, szobrászok asztalánál jegyzetelt, hogy a kortársak közül ki számít talentumnak, kinek a festményeit érdemes megvásárolni - kezdi visszaemlékezését az Újságmúzeum korábbi cikke. Az évek alatt hihetetlen érzéke lett ahhoz, hogy felismerje, melyik kép időtálló és remek befektetés.
Így például, mikor már pénze is volt rá bányavállalkozóként, egyszerre 50 festményt vásárolt Rippl-Rónai Józseftől, de azt is megtette, hogy kiutazott Párizsba Munkácsy Mihály özvegyéhez és a padlást átnézve számtalan Munkácsy-skiccet talált, amelyeket olcsón megvásárolt, majd borsos áron továbbadta őket. Később arra is volt példa, hogy Londonban a kisebb műkincskereskedőknél a pincétől a padlásig átnézte az árukészletet. Így vett olcsón Tintoretto, El Greco és Cézanne alkotásaiból. Az egyik Cézanne-festményt például 2000 frankért vette átszámítva, de másfél millió frankért sem adta el később. Nemes Marcell dúsgazdag, tehetős ember lett és folyamatosan jótékonykodott. Szinte minden évben méregdrága, világhírű festők alkotásait ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak. Pompás lakása volt Budapesten, egy hatalmas birtoka Tahiban, egy időben az egész Papsziget az övé volt, később Münchenben vásárolt egy négyemeletes palotát, de Párizsban és Velencében is volt lakása.
A művészetnek és a gyűjtésnek élt, nem kevés pénzzel támogatta a tehetséges magyar festőpalántákat, mellette pedig mai árfolyamon nézve milliárdokat érő festményeket ajándékozott a Szépművészetinek. Kecskemét városának is sok világhírű képet adományozott, ám mikor megnyílt a múzeum, őt elfelejtették meghívni a megnyitóra…
Aztán 1918-ban úgy döntött, Münchenbe teszi át székhelyét. A következő évben a Tanácsköztársaság ideje alatt lefoglalták a több száz darabos pesti festménygyűjteményét, amelyet később szeretett volna kivinni Németországba, ám az állam a magyar festők képeit nem engedte ki… A müncheni palotája falán a legkiválóbb művészek képei sorakoztak, az olasz reneszánsz alkotóktól kezdve a németalföldi mesterekig. A legbüszkébb azonban a miseruha-gyűjteményére volt. A palotában egymásnak adták a kilincset a híres festők és szobrászok, egy időben nála lakott Rainer Maria Rilke, az osztrák impresszionista költő is.
1924-ben saját költségén vásárolta meg Mányoki Ádám Rákóczi Ferencről készült híres portréját külföldön, hazahozta és pompás ünnepség keretén belül adta át a Szépművészeti Múzeumnak. Nemes Marcell már a negyvenes éveiben végrendeletet készített. Tetemes summát jelölt meg a magyar állam részére, azzal a kikötéssel, hogy alapítsanak ingyenes nyelviskolát, laboratóriumokat, népjóléti intézményeket. Egyes források szerint rövid ideig volt házas, a felesége viszont váratlanul elhunyt, gyermekük pedig nem született.
Mindent tudott a festményekről, éppen ezért nem tartotta sportszerűnek, hogy a témában járatlan magánemberektől vásároljon műalkotásokat, ellenben a műkincs-kereskedőkkel örömmel alkudozott, s általában ő jött ki jobban az üzletből. Olyannyira jól, hogy Európa-szerte csodájára jártak Nemes Marcell-gyűjteményének, aki tényleg a semmiből, a saját tehetsége által teremtett birodalmat.
Habár 1918-tól kezdve Münchenben élt, rendszeresen hazalátogatott, hiszen sosem tagadta, mennyire szereti a hazáját, ám az állandó politikai változások miatt úgy érezte, biztonságosabb neki külföldön.
1930 októberében éppen Budapesten volt egy rutinműtét miatt, amely után azonban trombózist kapott és hiába küzdöttek az orvosok, már nem tudták megmenteni az életét. Csupán 64 éves volt a váratlan halála idején.
A Fiumei úti sírkertben temették el. Herman Lipót, a híres festő a következőképpen fogalmazott a halála után: „Talán szétszóródik e megrendítő haláleset után a nagy munka eredménye. Széthordják a sok remek Tizianót, Rembrandtot, bútort, ezüstöt, klasszikus drapériát, bronzot, a világ minden tája felé. Eladódnak a birtokok, kastélyok, paloták, értékes holmik. De annak a rendkívüli egyéniségnek, akit Nemes Marcellnek neveztek, emléke bámulatra méltó egységként fennmarad.”
Herman Lipótnak részben igaza lett. Nemes Marcell életművét széthordták, a festményeit árverésekre adták be. Az emlékét ellenben kevesen ápolják. Még egy utca sincs elnevezve róla. Sem Budapesten, sem Kecskeméten, sem Jánoshalmán… Többet érdemelne. Sokkal többet.
Nyugodjon békében!
Forrás