Betört az igazi tél - Most közölték a friss időjárás-jelentést, havazásra kell számítanunk EZEKEN a területeken
Betört az igazi tél. Kedden napközben többfelé kitart a tartósan szürke, nyirkos, borongós, ködös idő, ma már csak kevés helyen süthet ki rövid időszakokra a nap. Délután, este helyenként gyenge eső is kialakulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás, napközben 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet - írja az Időkép időjárási portál. Szerdán sok felhő lesz felettünk, borongós, néhol tartósan párás, ködös időre van kilátás, legfeljebb a délután második felében északnyugaton vékonyodhat el a felhőtakaró. Elszórtan gyenge eső kialakulhat, de a magasabb tájakon havas eső, a hegyekben hószállingózás sem kizárt. Nyugaton élénk lesz az északi, északnyugati szél. Hajnalban -3 és +3, kora délután 2 és 8 fok közötti értékeket mérhetünk. Csütörtökön többfelé folytatódik a túlnyomóan felhős, borongós idő, de a Dunántúlon lesznek naposabb tájak és időszakok is. Helyenként előfordulhat gyenge eső, havas eső, de néhol északon és a hegyekben akár kisebb havazás is kialakulhat. A Dunántúl több tájegységén is megélénkül az északi, északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
Pénteken több felhő és már jelentősebb csapadékmező is érkezik: többfelé kialakulhat eső, havas eső, elsősorban északon és a hegyekben pedig hó is hullhat. Többfelé feltámadhat a délies szél. A maximumok 1 és 7 fok között alakulhatnak. Szombatra virradóra helyenként még előfordulhat kisebb eső, havas eső, majd napközben a Dunántúlon egyre többfelé szakadozhat fel a felhőzet, süthet ki a nap. A szeles időben 2 és 9 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
Forrás