Felfoghatatlan dráma Magyarországon! Felakasztotta magát egy diák az általános iskolában

Felfoghatatlan dráma Magyarországon! Felakasztotta magát egy diák az általános iskolában

Az ügyben teljes a hírzárlat. Felakasztotta magát egy diák kedden a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában, de a gondnok időben észrevette, és a mentők kórházba szállították.
Kedden napközben több rendőrautó és mentőautó érkezett a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolához, ahonnan később egy hordágyon fekvő személyt szállítottak el. Az ügyben a hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el, sem a mentők, sem a rendőrök nem adtak tájékoztatást, és mint fogalmaztak, valószínűleg később sem fognak. Ez alapján már sejthető volt, hogy gyermekkel történt valami az intézményben. Később kiderült, hogy az iskola egyik mosdójában felakasztotta magát.
Egy felsős diák felakasztotta magát az iskolában, a gondnok azonban időben észrevette. Fotó: Karnok Csaba A szülők, akik délután érkeztek gyermekeikért, csak kiszivárgott sajtóhírekből értesültek arról, hogy komoly incidens történt..

Teljes hírzárlat volt: felakasztotta magát
– Az egyik kollégám hívta fel a figyelmemet a hírekre. Furcsának tartom, hogy így kellett megtudnunk, mi történt. Akik nem olvasták a híreket, azok számára úgy tűnhetett, hogy ez is csak egy átlagos nap. Természetesen tudtam, hogy a lányom nem érintett, de amíg nem találkoztam vele, aggódtam – mesélte egy édesanya, akinek zaklatott gyermeke azonnal beszámolt arról, hogyan élte meg az eseményeket.
– Észrevettük, hogy sok rendőr és mentő érkezett az iskolához, majd elhúzták a függönyöket, hogy ne lássuk, mi történik. Többen sírtunk, mert azt hittük, hogy mi tettünk valami rosszat. Nagyon meg voltunk ijedve – mondta egy felsős diáklány. Az információk lassan kezdtek szivárogni.

Zsolti bácsi megmentette a fiú életét
A diáklány elmesélte, hogy a gondnok, Zsolti bácsi talált rá a felsős fiúra, aki a mosdóban akasztotta fel magát. – Be szokott járni a mosdókba, hogy ott se tudjanak rosszalkodni – tette hozzá.

Menzakártyával kísérelte meg az öngyilkosságot
A lány szerint a fiú nemrég érkezett az iskolába. – Gyakran beszóltak neki, de ő is húzgálta a lányok haját. Kedden egy lánytól kért kölcsön egy nyakba akasztható menzakártyát, és azzal akasztotta fel magát a vécében. A gondnok észlelte, mi történt, és azonnal közbeavatkozott.

– A lány, akitől kölcsönkérte a kártyát, nagyon rosszul érezte magát, de mondták neki, hogy ez nem az ő hibája – zárta a történetet a diáklány.

A fiú állapotáról egyelőre nem tudni semmit. A diákoknak nem adtak tájékoztatást arról, hogy a történtek bármilyen hatással lennének az iskola működésére, így szerdán a szokásos munkarend szerint folytatódik a tanítás.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap