Marics Peti újra együtt Stana Alexandrával - ERRE a bejelentésre mindenki felkapta a fejét
Tavaly nagyon közel került a Dancing with the Stars trófeájához Stana Alexandra és Marics Peti, hiszen végül a második helyen végeztek. Rengeteg rajongónak ők voltak a kedvencei, most pedig visszatérnek az ötödik széria döntőjében. A táncosnő megszólalt a köztük lévő dinamikáról és összhangról. Marics Petit és Stana Alexandrát szinte mindenki nagy esélyesnek tartotta a Dancing with the Stars negyedik évadában, ám végül a második helyen sikerült végezniük. A táncosnő a műsor után nem sokkal elárulta, hogy bár nagyon jó kapcsolatot ápoltak a forgatások alatt Petivel, azt követően mind a ketten visszatértek a saját életükhöz, és nagyon elfoglaltak, ezért hónapokig csak pár szót tudtak beszélni egymással, ám a barátság nem szűnt meg köztük. Újra együtt táncolnak
Most – sokak nagy örömére – újra összeáll a jól összeszokott páros, hiszen ezen a héten szombaton már a Dancing with the Stars ötödik szériájának döntője lesz. Az előző évad ezüstérmesei pedig egy különleges produkcióval készülnek, vagyis ismét láthatják őket táncolni a nézők. A fináléra már javában próbálnak, amelyről nyilatkozott is a táncosnő. – Jaj, nagyon jó újra együtt táncolni, olyan, mintha tegnap lett volna a tavalyi évad. Nagyon jó páros voltunk, Petivel arról beszéltünk, olyan, mintha az előző életünkben már táncoltunk volna együtt. Olyan jól vezetett a parketten, teljesen megbíztam benne az emeléseknél is. És most újra együtt próbálunk, mert a döntőben visszatérünk, s egy Demjén-dal szól majd. A produkcióban a Hogyan tudnék élni nélküled? című film négy szereplőjéből ketten benne lesznek... Nagyon vidám, ugyanakkor vívódós lesz, de többet nem árulhatok el, legyen meglepetés! – örömködött a Borsnak Stana Alexandra.
Forrás